Ritka agydaganattal összefüggő génre bukkantak

<p>Ritka, gyerekkori agydaganat, a neuroblasztóma örökletes formájának hátterében álló gént azonosított egy nemzetközi kutatócsoport. Eredményüket a Nature című tudományos lap legutóbbi száma közölte. Az amerikai, olasz és belga kutatókból álló csoport az ALK jelű gén egyik változatáról állapította meg, hogy felbukkanása erősen kapcsolódik a neuroblasztóma kialakulásához. Közlésük szerint már több gyógyszercég dolgozik olyan szer fejlesztésén, amelynek ez a gén a célpontja.</p>

A gén mutáns változatait néhány tüdőrákos és limfómás esetnél is kimutatták korábban. "Ez a felfedezés lehetővé teszi, hogy felkínáljuk az első genetikai tesztet a neuroblasztóma örökletes formája által érintett családoknak" - mondta Yael Mosse, a Philadelphia-i Gyerekkórház munkatársa.

Mivel felnőtteknél előforduló ráknál ugyanezen gént már megcélozták a fejlesztés alatt álló szerrel, ugyanezt hamarosan a gyerekkori neuroblasztómánál is tesztelhetik.

A neuroblasztóma az összes gyerekkori rákos eset 7 százalékát teszi ki, ám a gyerekek rák miatti halálozásának 15 százalékáért felelős, mert túlélési aránya csak 40 százalékos. A kutatók 20 családot tanulmányoztak, amelyekben egy vagy több gyereknek neuroblasztómája alakult ki. Az ALK génben találtak a genetikusok mutációt, mely által a sejtek folyamatosan, ellenőrizetlenül osztódtak.

"Nagyon fontos felfedezés, mert nemcsak a szörnyű betegség genetikai gyökereit segít megértenünk, hanem egyúttal drámaian új terápiás ötletekhez vezet" - véli John Maris kutatásvezető. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?