Rendszeres munkavégzésre képesek

A fogyatékos gyermeket nevelő szülők legfőbb gondja nem maga a betegség, hanem az, ki viseli majd gondját akkor, ha már ők nem lesznek. Hogy gondoskodik magáról, miből fog élni és hol.

A ruhanemű javítását a bentlakók végzikRastislav Valentovič felvétele– Nem adtuk intézetbe, mássága ellenére emberek közé, társaságba vittük. Megoldottuk az oktatását is, de szellemi szintje mindenek ellenére 37 évesen is csak egy kisgyermekéhez hasonlítható. Az évek során elsajátította az önellátó tevékenységeket, az apróbb házimunkáknál is segédkezik. Jelenleg is hasonló társaival tölt napi négy órát közösségben. Vannak olyan betegek, akik képesek lennének egyszerűbb munkák elvégzésére, de alig akad munkáltató, aki vállalná felügyeletüket, a speciális körülmények biztosítását. A fogyatékkal élőknek védett műhelyeket, szállásokat kellene létesíteni, ahol hasznosan tölthetnék idejüket – foglalta össze és osztotta meg velünk gondjait a 37 éves Mária édesanyja.

Sok-sok szülő lelkét nyomasztja fogyatékos gyermeke jövője éppúgy, mint majdani anyagi helyzete. A szülők elhalálozása után, mert képtelenek felügyelet nélkül élni, el kell hagyniuk a megszokott életkörnyezetüket, lakásukat. Hiába kapnak rokkantjáradékot, általában nem ismerik a pénz értékét, gazdálkodni nem tudnak, és intézetbe helyezésük sem megy egyik napról a másikra. Évek óta a fogyatékosokat tömörítő társulások kezdeményezik a védett szállások, védett munkahelyek kialakítását.

A szenci Betánia Ház

A rendszerváltást követően, 1991 novemberétől tizenkét fogyatékos fiatal otthonává vált a szenci tó partján lévő pártüdülő. Sőt a Betánia Ház a védett szálláson kívül három védett műhelyt alakított ki nemcsak a bentlakók, hanem az intézetbe naponta bejáró hat sérült ember foglalkoztatására. – A társadalomba való beilleszkedés legjobb eszköze a fogyatékkal élők szellemi szintjüknek, képességeiknek megfelelő alkalmazása. A védett műhelyek kialakításának anyagi terheit részben az állam vállalja, bár a mentális betegek foglalkoztatása esetében nem lehet nyereséggel számolni. Tudatosítani kell, hogy az emberség, a segítő szándék értéke nem fejezhető ki pénzben. A mi lakóink közül az ügyesebbek szőnyegeket szőnek, megtanultak varrni, a férfiak barkácsolni. Akik erre nem alkalmasak, előkészítő tevékenységeket végeznek, ollóval, ragasztóval valamennyien bánni tudnak. A takarítást, a kert karbantartását, mosást, vasalást, az ágynemű, fehérnemű apróbb javítását rájuk lehet bízni, de a konyhában, a hivatásos szakács mellett is szívesen dolgoznak. Ügyfeleinket saját pincérünk szolgálja ki, élvezettel. Három évvel ezelőtt egy önálló védett lakrészt építtettünk négy fogyatékos számára. Kettesével laknak, bebútorozták szobáikat, és élvezik azt, hogy a munkaterápia végeztével elvonulhatnak. Nem ellenőrizzük őket naponta, akkor sietünk segítségükre, ha jelzik. A legnagyobb sikernek mégis azt tartjuk – ismertette a tudnivalókat Dáša Marková, az otthon helyettes vezetője –, hogy négy bentlakó ügyfelünk a szomszédos szálloda alkalmazottja.

A bazini Efekt védett műhely

Nem azért kell alkalmazni őket, hogy valamit csináljanak, arra kell ügyelni, hogy munkanapjuk értelmesen teljen. Megfelelő feltételek mellett képesek értéket teremteni – nyilatkozta Anna Hupková, a bazini cukrászat Efekt védett műhelyének létrehozója. – Tíz fogyatékos alkalmazottal három éve üzemeltetem a műhelyt. A kezdet nagyon nehéz volt, mert a többieknek meg kellett szabadulniuk attól a téves beidegződéstől, hogy ráfizetnek az egészségkárosodottakra. A mentálisan sérültekkel viszont behatóan kellett foglalkozni, meg kellett tanulniuk a csomagolás egyes fázisait, a dobozolást, a kész termékek súlyának pontos mérését, a címkézést.

A tulajdonosnő nemcsak azt nehezményezi, hogy a védett műhelyekre szánt állami támogatás nagysága gyakran változik, hanem, hogy az ügyintézést még a bürokrácia is nehezíti. A nagy konkurenciaharcban csak az lehet sikeres, aki újít, fejleszt. – Az állam jobban segíthetné, támogathatná azokat a munkáltatókat, akik alkalmazzák a fogyatékosokat, vagy munkát kínálnak nekik. Hiába mondja ki a törvény, hogy ha a létszám 20 fő feletti, 3,2 százalék fogyatékost is alkalmazni kell, vagy hogy kötelesek bizonyos mennyiségű bérmunkával megbízni a védett műhelyeket, ha ennek elmulasztásáért csak jelentéktelen pénzbírságot rónak rájuk, évi húszezer koronát.

A fogyatékosok érdekvédelmi szervezetei

szerint némi akarattal megoldható a mentálisan sérültek megfelelő munkalehetőségeinek biztosítása. A fejlett országokban a városi, községi önkormányzatok a parkok karbantartását a kerti munkákra szakosodott védett műhelyekben rendelik meg, az olaszországi kórházak mosodáiban szinte kizárólag mentálisan sérültek dolgoznak. Külföldön hagyománya van annak, hogy a sikeres vállalatok az üzleti partnereiknek szánt apró ajándékokat a védett műhelyekkel készíttetik el. Bár ez a humánus szokás begyűrűzött tájainkra is, alátétek, szőttesek, hímzett ajándéktárgyak, kézi festésű kendők készülnek a védett műhelyekben, a lehetőségek tényleges kiaknázása még várat magára.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?