„Rejtélyes betegség” bukkant fel Kínában

Rejtélyes betegség jelentkezett Kína délnyugati Jünnan tartományának egyik középiskolájában: a szeptemberi tanévnyitástól október derekáig 32 diákon mutatkoztak súlyos fáradtság, nemritkán ájulással, átmeneti eszméletvesztéssel tetőző gyengeség jelei.

Kábítószeresek csoportterápiája a kunmingi női rehabilitációs központbanReuters Az orvosi vizsgálatok nem mutattak ki szervi elváltozást, a kórházi gyógyszeres kezelés pedig hatástalannak bizonyult. Míg nem a tartományi főváros, Kunming egészségügyi egyeteméről két pszichológus kereste fel az iskolát, s miután hosszasan elbeszélgettek a diákokkal, szinte kivétel nélkül valamennyiük állapota javulni kezdett.

Az esetről a napokban számoltak be a pekingi elmegyógyászati konferencián. A tanácskozás nagy sajtóvisszhangot váltott ki, ugyanis – kis túlzással – első ízben kimondták a szakértők, hogy az idegrendszeri zavarok, az elmebetegségek fokozatosan, – megelőzve a fizikai betegségeket – az ország első számú egészségügyi problémájává váltak.

A felismeréshez amolyan történelmi adalék, hogy Kínában évszázadokon át tabu témának számított az elmebetegség. A pszichológia pedig a népi Kínában két évtizeddel ezelőtt még megvetett, nyugati burzsoá tudománynak számított. Hszu Hao-jan professzor asszony – aki az Egyesült Államokban szerzett pszichiátriai végzettséget, s jelenleg a pekingi Csinhua egyetem pszichológiai oktatási központját vezeti – a visszamaradottságot adatokkal jellemezte: miközben Kína drámai gyorsaságú szociális átalakuláson megy át a húsz éve kezdett gazdasági reform következtében, az 1,3 milliárd lakosra mindössze 13 ezer pszichiáter jut. (Összehasonlításként: a 280 milliós Egyesült Államokban számuk meghaladja a 200 ezret.)

A piacgazdaságra való átállás, a versenyhelyzet – amely már az iskolákban kezdődik, s folytatódik az egyetemre való bejutással – az élet majd valamennyi területére kihat, s olyan stressz légkört hívott életre, amelyre sem a társadalom, sem a közegészségügyi ellátás nem volt felkészülve.

„Amikor Angliában a XIX. században végbement az ipari forradalom, ugyancsak sokkhatású volt az emberekre, ám Kínában most még rosszabb a helyzet, mert egy időben tetőzik számos változás” – állította. Az egyik drámai mutató, hogy Kínában évente legalább kétmillióan követnek el öngyilkossági kísérletet, amelyekből több mint 250 ezer végződik halállal – közölte a konferencián Csai Su-tao professzor. A kínai egészségügyi minisztérium adatai szerint 100 ezer lakosra 22 öngyilkosság jut.

Ezzel az ország a világátlaghoz közelít, amennyiben a mutató magasabb, mint az USA-ban, Kanadában, avagy Nagy-Britanniában, ám alacsonyabb, mint Magyarországon, Litvániában és az észak-európai országokban – hangzott el.

Kínában ugyan erős a konfuciánus hagyomány, miszerint az utód az életét a szülőktől kapta, s ezért azt meg kell őrizni, ám a XX. századtól kezdve egyre komolyan társadalmi problémát jelent az öngyilkosság, s ezen a tendencián csak súlyosbított az utóbbi két évtized változása. Hiába a gazdasági fejlődéssel párosuló látványos életszínvonal emelkedés.

Viszonylag rövid ideje vált elfogadottá Kínában az öngyilkosságok kutatása. Csai Su-tao – akit a téma egyik legelismertebb szakértőjeként tartanak számon – mostani előadásában azt fejtegette, hogy egyrészt vidéken, ahol viszonylag könnyen hozzá lehet jutni mérgező vegyszerekhez, másrészt a nők körében nagyobb az öngyilkossági hajlam. Ez utóbbit tanúsította egyébként a Világbank és a Harvard University 1996-ban végzett felmérése. A világon előforduló női öngyilkosságok 50,6 százaléka Kínában történik, miközben a lakosság a világ népességének csak 21 százalékát teszi ki.

Jin Da-kui egészségügyi miniszterhelyettes szerint Kína 1,3 milliárd főnyi lakosságából 16 millióan szenvednek különféle elmebetegségektől. A mentálhigiénia szempontjából majd 30 millió 17 éven aluli gyerek mutat különféle magatartásbeli problémát. Igen magas a depressziósok aránya is a felnőtt korú lakosságban – hangzott el. A hozzászólók említették az alkoholizmust és a kábítószer-fogyasztást is az öngyilkosságok egyik fontos magyarázataként. A szakértők tartanak attól is, hogy további kihívást okoz majd a társadalomban az „egyke” korszak, az elkényeztetett gyerekek beérése. Az iskolaérett gyerekek egyharmada mutat különféle lélektani torzulást.

A pszichológiai tanácsadás lemaradt az igényektől. ĺgy a megelőző terápia, illetve válságkezelés egyelőre csak néhány nagyvárosban jelent meg szervezett, állami egészségügyi szolgáltatásként – ismerte el Csai Su-tao professzor, aki Kínában elsőként 1991-ben Nan-csingban hozott létre öngyilkosságokra szakosodott terápiás intézetet.

A gondokat tetézi, hogy a kínai egészségügyi rendszer is átalakulásban van, „piacgazdasági szemlélet” érvényesül, magyarán fizetni kell a szolgáltatásokért, miközben a társadalombiztosítási rendszer még csak gyerekcipőben jár. Egyórás pszichológiai tanácsadás az állami rendszerben – már azokon a helyeken, ahol ilyen van – 30–50 jüanba (1 jüan kb. 6 korona) kerül, amit nagyon sokan nem tudnak megengedni maguknak, tekintettel az évi 3000 jüan körüli országos átlagjövedelemre.

Az utóbbi időben gomba módra szaporodnak a privát pszichológiai tanácsadó klinikák, itt viszont már jóval nagyobb az ár. Egy szűk, gazdagabb rétegben kezd sikk lenni pszichológushoz járni. Az egészségügyi hatóságnak nincs sem ereje, sem elég szakértője, hogy ellenőrizni tudják a magánközpontok szakmai színvonalát, azokat egyelőre üzleti vállalkozásokként kezelik, tehát az egyedüli kritérium, hogy adózzanak – hangzott el a konferencián.

A kérdőjelek ellenére az elmegyógyászok, pszichiáterek üdvözölték azt a tényt, hogy mind szélesebb körben kezdik fel- és elismerni az ideggyógyászati, pszichológiai kezelés, tanácsadás szükségességét, ami önmagában is a szociális fejlődést, változást tanúsítja azzal a korábbi felfogással szemben, amely csak a fizikai betegséget ismerte el.

Peking, 2001. november

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?