Putyinék nagy találmánya a szuverén demokrácia

Oroszországban már a múlt század 90-es éveinek közepén új nemzeti ideológia felkutatásának szüksége jelentkezett nemcsak az értelmiség, de a pragmatikus tisztségviselők részéről is. Borisz Jelcin kezdeményezései nem találtak visszhangra, egyrészt egyre fokozódó népszerűtlensége miatt, másrészt a vadkapitalizmustól megrettent társadalom közönye miatt. A helyzet Vlagyimir Putyin első hivatali ideje alatt változott: korlátozták az oligarchák mindenhatóságát, véget vetettek a fizetések és a nyugdíjak több hónapos visszatartásának. Már ennyi is elég volt ahhoz, hogy derűlátó hangulat ébredjen az orosz társadalomban, és megélénküljön a társadalmi gondolkodás. Minthogy a kedvező változások nagyrészt az állam szerepe erősödésének voltak betudhatók, az útkeresésben nem a tudósok kerültek az élre, hanem a nagyhatalmú állami tisztségviselők.

Orosz politikai modell

Putyin 2006 májusában úgy nyilatkozott, hogy „nekünk saját polgári társadalom kell, amelyet áthat a hazafiasság és a gondoskodás, s amelyet a lélek vezérel, nem a pénzsóvárság...” A G8 szentpétervári találkozója előtti sajtóértekezletén egyértelművé tette: „Készek vagyunk együttműködni valamennyi partnerünkkel egyenlő feltételek mellett, és figyelmesen fogadjuk a jóindulatú bírálatot. Van mire odafigyelnünk, hiszen még csak a modern társadalom építésénél tartunk, de kategorikusan ellenezni fogjuk a legkülönbözőbb emeltyűk igénybevételét, egyebek között azt, hogy társadalmunk demokratizálása szükségességének tételét a belügyeinkbe való beavatkozásra használják fel.”

Maga a szuverén demokrácia kifejezés az orosz elnöki adminisztráció elnökhelyettesétől, Vlagyimir Szurkovtól származik, ő fejtette ki először a lényegét, és emelt rá ideológiai felépítményt. Lényege tömören: Oroszország az európai civilizációhoz tartozik, az európai kultúrában a szabadság és a reá épülő demokrácia a legfőbb értékek. A demokrácia lehet a nemzetállam jellemzője és globális szintű jelenség. A demokrácia hazai fejlesztése mellett Moszkva igencsak érdekelt a nemzetközi viszonyok demokratizálásában is. Itt semmi helye a diktátumnak. „A szabad nemzeteknek igazságos szabályok szerint kell versengeniük és együttműködniük.” A szuverén jelző tehát nemzetközi szintre emeli-bővíti a demokrácia fogalmát. A demokráciát mint potenciális orosz politikai modellt azonban Szurkov szerint „modern narancsszínű technikákkal végrehajtott lágy elnyelés” veszélyeztetheti, miközben „csökkenhet a külső ráhatásokkal szembeni nemzeti immunitás”.

Dollár és demokrácia

Egyik elemzésében, utalva arra, hogy a demokrácia több fejlődési szakaszon ment keresztül, kinyilvánította: az általános választójog sem tesz egy rendszert demokratikussá. „Gyakorlatban a demokrácia csak a világ gazdaságilag fejlett országaiban működik. Valójában ez az adófizetők demokráciája: szilárdsága megköveteli, hogy csak azok járulhassanak a választási urnákhoz, akiknek van vesztenivalójuk a hatalom rossz hatásfokú politikája esetén. Az ilyen embereket sokkal nehezebb populista jelszavakkal elbódítani, mint a kevésbé fejlett országok lakosait. (...) A demokratikus rendszer csak akkor marad szilárd, ha az egy főre eső bruttó hazai termék eléri az 1990-es árakban kifejezett hozzávetőleg 2 ezer dollárt. Ezen a szinten a lakosság többsége már elég jómódúnak tűnik ahhoz, hogy felelősen döntsön, és semlegesítse az urnákhoz járuló lumpenek befolyását.”

Érthetetlen a félelem?

Kiválthat-e Moszkva és Washington között egy „poszthidegháborús” hidegháborút Oroszország óvatos elmozdulása a szuverén demokrácia irányába? Lehet-e a Fehér Ház ura nemcsak az USA hanem az egész világ elnöke is az amerikai demokráciakoncepció egyetemessé és kötelezővé tétele programjával? Mi van, ha egy nép nem nagyon óhajtja a demokráciát, ha nincsenek meg benne a polgári társadalomhoz szükséges adottságok? Válasz nem könnyen adható ezekre a kérdésekre. Ráadásul az utóbbi évekről egyre gyakrabban hallani, hogy ezek csapást mértek a demokrácia terjesztésének neokonzervatív eszméjére. Félő, az iraki és afganisztáni tragédia után olyan országokban is példálózgatnak a kudarccal, amelyek számára nem feltétlenül ellenjavallt a demokrácia.

John Craddock tábornoktól, az Európában állomásozó amerikai erők főparancsnokától megkérdezték, nincs-e bizonyos megértéssel az oroszok háborgása iránt, hiszen a NATO az orosz határokig nyomult előre, a nyugati haderők közép-ázsiai támaszpontokat is használnak, az oroszok bekerítve érezhetik magukat. Craddock válasza: „Ha már be vagyunk kerítve, jobb, ha demokraták által; nincs ugyanis olyan NATO-állam, amely ne lenne demokratikus. Érthetetlen a félelem, ha ilyen nemzetek vannak a határokon.”

Mi is a tényleges helyzet Oroszországban a demokráciával? Mit ígér és milyen megfontolások terméke a szuverén demokrácia, amelyről nagyon keveset tud hitelesen a nemzetközi közvélemény? A válasz egyik megközelítési módja világgazdasági jellegű, másik megközelítése a gazdasági növekedés és a demokratizálódás kölcsönhatásával függ össze.

Gyors gazdasági növekedés

Christopher Cox, a SEC (Securities and Exchange Commission) elnöke egyik előadásában méltatta a demokrácia előmozdításának folyamatát, amelyet „nehezített” (!) a gyors gazdasági növekedés olyan országokban, mint Kína és Oroszország, ahol a demokráciához való közeledés vagy leállt, vagy „megfordult”. „A kérdés már nem az, hogy a gazdasági liberalizálódás elvezet-e politikai liberalizálódáshoz, hanem az, hogy a gyors gazdasági növekedés ezekben az országokban egyáltalán összeférhet-e a demokráciával?” Kínában és Oroszországban sokakat „jóllakattak azzal a propagandával, hogy a demokrácia és a szabad sajtó inkább veszélyeztetője, semmint nélkülözhetetlen eleme a gazdasági növekedésnek”. Cox elismerte továbbá: a nem demokratikus rendszerek által elért gazdasági növekedés nehezíti a demokrácia térhódítását.

Bush–Putyin pengeváltás

Az amerikai elnök 2007 júniusában tett európai útjára rányomta bélyegét az oroszországi belpolitikai helyzet nyers bírálata, amelyben nem maradt említetlen személy szerint az orosz államfő sem. „Vlagyimir Putyin vezetése alatt Oroszországban kisiklottak az ígéretesen induló reformok, nincs előrehaladás a demokrácia terén” – jelentette ki Bush június 5-én egy prágai összejövetelen. Andrej Szaharovot idézte: az az ország, amely nem tartja tiszteletben saját népének jogait, nem fogja respektálni szomszédainak jogait sem. Néhány nappal később az orosz elnök a G8-csúcsértekezleten óva intette a Fehér Ház urát az orosz belügyekbe való beavatkozástól.

A Bush–Putyin pengeváltáshoz egy általános illusztráció kínálkozik. A politológus Francis Fukuyama, akit a történelem végéről hangoztatott merész tétele tett híressé, Bush „intellektuális fordulatai” után a demokráciaküldetést „a radikalizmus és a terrorizmus szálláscsinálójának” minősítette.

Posztdemokratikus kor

Egy híres-hírhedt régi szovjet disszidens, Alekszandr Zinovjev, aki a logika professzora lett a müncheni egyetemen, 1999-ben előadást tartott Svájcban. Mondanivalóját azzal kezdte, hogy az emberiség nemcsak egy posztkommunista korszakba lépett, hanem egy posztdemokratikus korszakba is: a demokrácia betöltötte szerepét mint a nyugati világ fegyvere a hidegháborús időszakban a kommunista világ ellen, a szovjet szuperhatalom letűnésével feleslegessé vált a nyugati világ vezetői számára. „A hidegháború befejeződése óta a demokrácia szédületes hanyatlásának vagyunk tanúi a nyugati országok közéletének minden szintjén, jelezve a totalitarizmus általános térhódítását a nyugati világban. Ha valami kiterjeszkedett, az nem a nyugati mintájú demokrácia, hanem maga a Nyugat volt...”

Felemás struktúra

Míg a Freedom House 2004 óta nem minősíti Oroszországot szabad országnak, a The Economist szerint Oroszországban a demokrácia és az önkényuralmi rendszer kettősségével jellemezhető felemás struktúra van. Egy lengyel politológus úgy foglalt állást, hogy nem demokratikus az az ország, amelyben az uralmon lévő párt nem veszíthet a választásokon. Az orosz sajtó viszont úgy látja és láttatja, hogy az országot nemigen érdeklik a kategorizálások, a hatalompolitikai minősítések: a lakosságot az érdekli, hogy jómódban élhessen. Egyelőre persze nyitott kérdés, hogy a szuverén demokrácia ténylegesen kedvez-e a gazdasági fejlődésnek és növekedésnek. (Oroszország mindenesetre eljutott a teljes pénzügyi függetlenség eléréséhez.)

A megalapozottabb mennyiségi-minőségi elemzések még váratnak magukra, de a jelző nélküli demokráciáknak a gazdasági növekedésre gyakorolt hatása meglehetősen ismert: az átlagos növekedési ütem a diktatúrákban és a demokráciákban kevéssé tér el egymástól. A múlt században a növekedési rekordokat éppen a nem demokratikus rendszerek mutatták, amelyek képesek voltak a politikai és a gazdasági erőforrásokat egy célra összpontosítani még akkor is, ha ez nem felelt meg az átlagos választópolgárok rövid távú érdekeinek.

Olyan demokráciáról van tehát szó, amely megőrzi ugyan a demokrácia alapelveit, de különbségeket mutat az adott ország sajátszerűsége, fejlettségi foka és egyéb tényezők vonalán. Rossz nyelvek szerint a szuverén demokrácia orosz ihletésű modellje szuverenitást szavatol ugyan, de már nem demokrácia...

A szerző a hadtudományok kandidátusa, az MTI számára készített elemzését rövidítve közöltük.