Putyin a Krímben, Chirac a konyhában

Az országos gondok okozta fáradalmakat a hazai és a külföldi politikusok, államfők is hasonló módon és hasonló helyeken pihenik ki, mint az átlagemberek. Az európai kedvenc talán Toscana. Utazási vágyaiknak nem a pénz, inkább az idő szab határt.

A napfényes Rimini helyett a mindig borongós Hannoverben tölti nyári szabadságát Gerhard Schröder német kancellár. Schröder eredetileg egy olasz művész barátjánál, Bruno Bruninál nyaralt volna, de az olasz gazdasági minisztérium turisztikai államtitkárának németellenes kirohanásai miatt meggondolta magát. Pedig Schröder nagy barátja Itáliának, többször vakációzott már az „olasz csizma” valamelyik részén. Egyik kedvenc helye Toscana. Ráadásul ezzel nincs egyedül a kormányzó Szociáldemokrata Párt vezetésében. Ott ugyanis már „Toscana frakciónak” nevezik azt a csoportot, melynek tagjai minden évben oda mennek nyaralni, vagy már saját házat is vettek a tartományban. Közéjük tartozik Otto Schilly belügyminiszter, Rudolf Scharping volt védelmi miniszter és a külügyek zöld párti irányítója, Joschka Fischer is. Mint Schröder esete is jelzi, gyakran politikai kérdéssé válhat egy-egy politikusi nyaralás. Van, aki protokoll látogatásokra is felhasználja a szünidőt, máshol éppen az a hagyomány, hogy vezetők otthon vakációznak. Ivica Račan horvát miniszterelnök például már meghívta mind Schrödert, mind Berlusconit egy adriai nyaralásra, mondván, ez remek alkalom lehet a köztük lévő nézeteltérések feloldására.

PUTYIN OTTHON NYARAL

Az állam első embere Oroszországban is hagyományosan belföldön nyaral, igaz, itt a „történelmi szükségszerűség” is alakított egy kicsit a lehetséges helyszíneken. A volt szovjet pártvezetők ugyanis a Krím-félsziget partján fekvő Jaltára ruccantak le nyaranta kipihenni a békeharcban szerzett fáradalmaikat, bár hivatalos pártfőtitkári nyaraló ott sem volt. Ilyet éppen Mihail Gorbacsov építtetett a Jaltától nem messze fekvő Foroszon. A Szovjetunió felbomlásával azonban Forosz és Jalta is külfölddé vált, így az orosz vezetőknek a kissé kopottasabb Szocsi maradt. Persze, itt is rendszeresen megfordulnak külföldi államfők, többek között a Putyinnal híresen jó kapcsolatokat ápoló Silvio Berlusconi. Ő viszont Putyin két lányát hívta meg tavaly augusztusban egy kis nyaralásra a Szardínia szigetén lévő luxusvillájába. A lehetséges helyszíneket persze az egyéni ízlés is befolyásolja, Borisz Jelcin például, amikor nem Szocsiban teniszezett, szívesen vadászott Jekatyerinburg mellett. Putyin viszont síelni szeret inkább, és ezzel a szenvedélyével több kaukázusi síparadicsom forgalmát is fellendítette telente.

HAVEL PORTUGÁLIÁBAN

Rudolf Schuster szlovák államfő, idén július 21-e és augusztus 22-e között tölti szabadságát, ám ennél többet egyelőre nem árul el az elnöki iroda. „Ha tudnám se mondanám el” – mondta Ján Füle szóvivő. Schuster nyaralásának helyszínét csak a szabadságolás megkezdésének napján hozzák nyilvánosságra. Füle annyit azonban elárult, hogy több államfő is meghívta a szlovák elnököt, most azon gondolkodnak, melyiket válassza. Az biztos, hogy a szabadság idejének egy részét odahaza, Kassán tölti majd, de valószínűleg több államban is megfordul majd. Míg úton lesz, addig felújítják palotája antik bútorait, s megjavítják a rezidencia légkondicionáló berendezését. Schuster nyaralásait egyébként élesen bírálni szokta a szlovákiai sajtó. Miután az államfő egy komoly betegségen esett át, meglátogatta a brazil őserdőket, ahol filmet forgatott az anakondákról, de trópusi betegséget szedett össze, és egy hajó is meggyulladt alatta.

Václav Havel volt cseh államfő már túl van első idei nyaralásán. Havel egy terepjáró Mercedesszel kelt útra egyszerű turistaként. A cseh kereskedelmi média hetekig azzal foglalkozott, hogy Havel 1990 óta valójában nem vezetett, vajon hogy megy majd neki a sofőrködés. „Az elnök sportosan vezet – mondta Havel szóvivője, amiben viszont sokan kételkednek, hiszen az 1989-es változás előtt nem volt alkalma gyors autó volánja mögé ülni. Havel egyébként már járt Madridban és Kubában, szabadsága nagy részét portugáliai tengerparti villájában tölti.

BUSH PATRIÓTA

George W. Bush amerikai elnök idén is saját, texasi farmját részesíti előnyben. Az elnök valószínűleg az egész augusztust birtokán, családja körében tölti, de mint azt a Fehér Ház sajtószolgálatánál elmondták, a „vakáció nem csak a pihenésről szól majd”. Ha úgy alakul, néhány államfőt egyenesen saját házából hív fel Bush, és természetesen folyamatosan nyomon követi az aktuális eseményeket, ha kell, sajtótájékoztatót is tart. Az amerikai elnökök számára Camp David áll rendelkezésre hivatalos pihenőhelyként, itt azonban rendszeresen jelentős politikai találkozókra is sor kerül, elég csak a korábbi elnök, Bill Clinton, valamint Jasszer Arafat palesztin vezető és Ehud Barak izraeli miniszterelnök tárgyalásaira gondolni. Az amerikai vezetők egyébként hagyományosan otthon vakációznak. Mint a Fehér Ház sajtósa fogalmazott: eleget utaznak egész évben.

BERLUSCONI BERMUDÁN

Silvio Berlusconit csak az zavarja, hogy amióta kormányfő, nincsen ideje a Bermuda-szigeteken nyaralni. ĺgy hét szardíniai villája közül kell választania, ahol idősebb Bush és Putyin is megfordult már lányaival. Szardínia már Berlusconi előtt is luxushely volt, Toscanából viszont elüldözték az itt birtokot vásárolni kívánó olasz kormányfőt – a Chianti-termelők ugyanis nem szeretik a felhajtást. A holland királynő és az énekes, Sting nyugodtabb szomszédnak számít. Az olasz államfő, Ciampi viszont szárnyakat adott Róma korábban elhanyagolt tengerpartjának, amióta kiderült, hogy itt van nyaralója, és a vakáció heteiben Santa Marinella falujában jár biciklivel újságot vásárolni.

II. János Pál Castelgandolfo szerencséje: a pápa nyári rezidenciája vonzza a turisták ezreit. A kisváros nem silány minőségű fehérborából, hanem a pápa nyaralásából él meg elég jól, ahogyan régebben a hegymászó egyházfő látogatásáig ismeretlen alpesi falvakkal is történt. A politikusok üdülőhely-választása nem befolyásolja döntően a Vörös-tengert és Kubát preferáló olaszok úti célját, de amióta az ellenzéki D’Alema is vitorlázik, nőtt a hajót bérlő vakációzók száma, és a Savoya-sarj, Emmanuelle Filiberto nápolyi kirándulása is növelte a város iránti érdeklődést.

BLAIR VILÁGJÁRÓ, CHIRAC OTTHONÜLŐ

Bár azt a Downing Street sajtóirodáján nem tudták megmondani, idén hol nyaral a kormányfő, ám Tony Blair számos országot bejárt már turistaként. Tavaly nyáron Franciaországban vett részt egy körúton. Ide egyébként rendszeresen visszatér, csakúgy mint Olaszországba, itt is elsősorban Toszkánát kedveli. Blair azonban volt már például Mexikóban is, az eddigiekhez képest a brit miniszterelnököt köti a legkevesebb politikai vagy protokolláris kötelezettség úti célja kiválasztásában.

Jacques Chirac francia köztársasági elnök az otthoni üdülés híve. Az Azúr-parton, a brégan?oni erődben van nyári államfői rezidenciája, a kánikulai idők pihenését ott tölti. Vele tart családja, felesége és unokája, esetenként leánya is.

A hórihorgas államfőt a franciák arról ismerik, hogy nagy híve a nemzeti konyhának, különösen a nehéz étkeket kedveli. Híres legendás étvágyáról; a vidéki gallok csemegéje, a főtt borjúfej az egyik kedvelt étele. Ha éppen nem Brégan?onban van, szűkebb pátriájában, Corr?ze megyében, hajdani választókerületében tölti pihenését, ahol hitvese jelenleg megyei tanácsos. Nagy ritkán történik meg, de akkor sem nyáron, hogy magánemberként külföldre, például Marokkóba vagy az Egyesült Államokba utazik nosztalgiázni, mert diákként ott töltötte ifjúságának egy részét; tanulópénzét úgy szerezte, hogy éttermekben mosogatott.

DEMSZKYNEK VIZE SINCS

Medgyessy Péter tavaly szilveszteri kubai nyaralása komoly politikai vihart kavart. Azóta a Miniszterelnöki Hivatal közleményben adja hírül, hogy hol is tölti szabadságát a kormányfő. A miniszterelnök idei vakációjának első felében Ausztriában és Németországban pihent feleségével. A Szövetség a Nemzetért Polgári Kör számára azonban a mostani nyaralás is támadási felületet adott, és az Orbán Viktor által fémjelzett polgári kör szerint elkeserítő, „hogy Medgyessy Péter nem hajlandó a gazdák gondjaival foglalkozni, hanem helyette nyugodt lélekkel vakációzik”.

Demszky Gábor, Budapest főpolgármestere Dél-Horvátországban vásárolt pár éve egy romos házat. Itt még a víz sincsen bevezetve, de a család nagyon kedveli az ottani nomád körülményeket. A nyaralás alatt folyamatosan próbálják helyreállítani az épületet. Nagyon jó kapcsolatba került a helyi halászokkal, akikkel együtt halászik és horgászik. A 8-10 napos vakáció legnagyobb részét Demszky Gábor a gyerekeivel tölti, hiszen év közben erre kevesebb lehetősége van.

A főpolgármesterhez hasonlóan Orbán Viktor is szeret halászni a horvát tengerparton, de családjával már a búvárkodást is kipróbálták. Néhány éve a Zadarhoz közel eső Ugljan-sziget, Muline településén vakációzott az előző ciklus miniszterelnöke gyermekeivel. Felkeresték a Plitvicei-tavakat is, ahol Orbán kedvenc kamaszkori filmjét, a Winnetout forgatták, Gojko Mitictyel. Orbán Viktor az elsők között volt, aki szívesen nyilatkozott arról – többek között a Story magazinnak –, hogyan és mivel tölti szabadidejét.

Dávid Ibolya saját honlapján teszi elérhetővé a nyilvánosság számára, hogyan tölti vakációját. Az MDF elnöke júliusban egy hétig a horvát tengerparon nyaral férjével és gyerekeivel. Augusztusban a Balatonnál töltik szabadságukat, s a parlament alelnöke a tó átúszását is tervezi. A Balaton-partján normális életet szeretne élni, kertmoziba járni, strandolni, főtt kukoricát enni, fagyizni, s finomakat főzni. Évek óta tervezi, hogy Olaszországban vagy Görögországban hosszabb utazást tegyen, ahol kulturálisan feltöltődhetne, s múzeumokat, történelmi emlékeket, városokat nézhetne meg. (Magyar Hírlap)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?