Patkányokat eresztett saját gyermekére

Háziállatként tartott öt patkányát eresztette gyermekére egy angol nő, hogy bosszút álljon szeretőjén, aki egyedül ment nyaralni. A gyermek maradandó sérüléseket szenvedett.
A kegyetlen anya azzal kínozta gyermekét, hogy házi kedvencként tartott patkányait ráuszította.

Háziállatként tartott öt patkányát eresztette gyermekére egy angol nő, hogy bosszút álljon szeretőjén, aki egyedül ment nyaralni. A gyermek maradandó sérüléseket szenvedett.

A kegyetlen anya azzal kínozta gyermekét, hogy házi kedvencként tartott patkányait ráuszította. Az anya fogta az öt rágcsálót a csöppség arcához tartotta őket, majd hagyta, hogy azok elkezdjék rágcsálni a gyermek húsát. A nő mindezt azért tette – legalábbis a Sun című angol lap szerint – mert bosszús volt amiatt, hogy szeretője egyedül ment nyaralni, és neki kellett a gyermekre vigyáznia. Az azóta már örökbefogadott gyermeket igen rossz állapotban szállították kórházba, kezelőorvosa szerint maradandó sérüléseket szenvedett.

A huszonegy éves Sutton Bridge-i anyán nem látszottak érzelmek, amikor öt év börtönbüntetésre ítélték a bírósági tárgyaláson. Az anya először tagadta a szándékosságot. Elmondása szerint vérben feküdve találta kisfiát az ágyban. „Amikor megláttam, csak sikítottam, és azt hittem megőrülök.“ Az elborzadt orvosok elmondták, hogy a kisgyermek testét félhold alakú harapásnyomok borították. A nőt bűnösnek találták, miután egy szakértő elmondta, hogy a patkányokat mindenképpen a gyermek felső testére kellett helyezni, hogy így összeharapdálhassák. Azt is hozzátette, hogy a patkány csak akkor támad, ha neki is fájdalmat okoznak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?