Pánikból ölte meg a kilenc éves lányt

<p>Nem a klasszikus értelemben vett uzsorakölcsön áll az ózdi kettős gyilkosság hátterében, az elkövető pánikba esett és a szemtanú elhallgattatása miatt végzett áldozatának 9 éves kislányával – mondta Vereckei Csaba ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője szombaton az MTI-nek.</p>



A nyomozás eddigi eredményeiről a megyei főkapitány elmondta, az 53 éves férfinak nagyobb összeggel tartozott a 23 éves ózdi fiatalember, aki azt nem akarta kiegyenlíteni, ezért a hitelezőjét szerdán egy ózdi telephelyre csalta. Az adós lelőtte a férfit, majd amikor észrevette a kocsiban várakozó kislányt, vele is végzett. Az apa holttestét egy víztartályban, a kislányt az erdőben rejtette el.
Vereckei Csaba elmondta, hogy a fiatalember nagyobb összeggel tartozott az 53 éves férfinak, de erről a gyanúsított szülei sem tudtak. A rendőrfőkapitány szerint nem a klasszikus értelemben vett uzsorakölcsön miatt követte el a gyilkosságokat a fiatalember, ugyanis feltérképezték a kiváltó okokat, amelyek - kivételesen - nem kapcsolhatóak a megyében és országosan is tapasztalható dolgokhoz.
Az uzsorások ellen indított hatékonyabb fellépésről szólva a megyei rendőrkapitány az MTI-nek úgy fogalmazott: összehangolt fellépések és nyomozati eredmények hatására az állampolgárok kezdik elhinni, hogy vannak eszközök a folyamatok megállítására vagy visszafordítására, így az emberek együttműködési készsége is növekedni látszik.

Hozzátette: érdemes tudatosítani az emberekben, hogy az uzsorások követeléseinek semmilyen jogi alapja nincs, és ha a hatóságokhoz fordulnak, meg tudják őket védeni. Megemlítette, hogy úgynevezett uzsoranaptárt készítenek az írni-olvasni alig tudó embereknek. Képregényben ábrázolják az ügyfelek sorsát, ha ilyen jellegű kölcsönt vesznek fel: napról napra, hétről hétre nyomon követhetik, hogyan válnának a kölcsön napjától rövid időn belül nincstelenné. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?