Orosz tarantula a Csallóközben

Tudományos berkekben úgy 40 000 pókfajt ismernek, majd mindegyik ragadozó. Az áldozataikat üldözve elfogó farkaspókfélék családja bő 200 fajt számlál.  Európa egyik legtermetesebb pókja a trópusi madárpókokra hasonlító, orosz tarantulaként és szongáriai cselőpókként is ismert faj – e megnevezéseit őshazájáról kapta (Oroszország déli szegleteinek pusztáin és Kína északnyugati részén őshonos, valamint előfordul Mongólia, Türkmenisztán, Törökország, Kazahsztán egyes részein). Innen jutott el emberi közvetítéssel az utóbbi pár évszázadban Európába.  Tarantula Nyárasdon  Öt évvel ezelőtt a csallóközi Nyárasdon is felbukkant – bár első példányait már a múlt század első negyedében észlelték a mai Szlovákia területén, ezen a vidéken csak 2012 őszén ismerték fel először. Legméretesebb, ritka pókfajunkat ma, ha elenyésző számban is, egyre több olyan helyszínen fedezik fel, ahol korábban még nem látták.  A farkaspókfélék többféle mikroélőhelyhez alkalmazkodó fajai kontinensünk sok országában előfordulnak; némelyik – noha alapvetően rovarokra, bogarakra, néha más pókokra vadászik – esetenként embereket is megmar, főleg, ha az állat úgy érzi, provokálják. A marás az 1770-ben leírt Lycosa singoriensis esetében – amely néhány centiről, hirtelen ront, ugrik rá a célpontjára – akár két napon át tartó fájdalommal járhat.  Támadások Kínában  A csangsai Hunan Normál Egyetem Élettudományi Főiskolája és a Tudományos és Technológiai Minisztérium Alapkutatási Központja munkatársai 2009-ben megvizsgálták nyers mérgét biokémiai, gyógyszertani szempontból (Journal of Venomous Animals and Toxins including Tropical Diseases): egereknél enyhén idegrendszer-károsító hatású; emberi vörösvértestek szétesését okozhatja; mikromoláris (µM) mennyiség esetén képes gátolni egyes gombák, baktériumok szaporodását. A kutatás szövege szerint 2000-ben Xinjiang (Hszincsiang) tartományban több állatot és embert megmartak, a klinikai leletek szerint vörös foltok maradtak a marás helyén, utána fájdalom. A Pozsonyi Egyetemi Kórház alá tartozó Nemzeti Toxikológiai Információs Központ (NTIC) honlapja szerint marása több egészségügyi problémát is okozhat: szőrszálai által kiváltott csalánkiütés, másodlagos fertőzés a marás helyén, különböző mértékű allergiás reakciók, idegizomzavarok; ugyanitt megjegyzik, 2007 augusztusában egy lévai iskola területén, 2008 októberében egy nyitrai étteremben látták egyedeiket. Más források további tüneteket is említenek: e kis mennyiségű méreganyagot termelő állat marása után két pici piros pont marad hátra, színtelen, vízben oldódó mérge egyeseknél izzadást válthat ki, az arcbőr lilássá válhat, előidézhet nehézkes légzést. A hosszabb életű nőstényeik a mérgezőbbek.  Nagyra nőnek  Jól érzik magukat erdős, gyér és alacsony növényzetű gyepes, félsivatagos, homokos területen. Szürkésfekete vagy szürkésbarna egyedeik testhossza 3–3,6, legfeljebb 4 cm. Nyárasdon kisebb és nagyobb példányokat egyaránt megfigyeltek. Testüket, lábaikat sűrű szőrszálak fedik. Kinyújtott lábai végeinél mért fesztávja 5–7, de akár 10 cm is lehet. Őszi párosodásuk után a hímek elpusztulnak, a hibernált állapotban áttelelő nőstények tavasszal 200–700 sárga petét raknak. Utódaikat eleinte hátukon hordják. Zsákmányszerzéshez nem szőnek hálót, ám a földben kialakított, úgy 2–3 cm átmérőjű, általában 30–40, de legföljebb 60 cm mély, csőszerű tárnáik falát megerősítendő igen. Éjszakai vadászokként nappal jobbára lent pihennek, ám azért nappal is előmerészkednek.  A nyárasdi eset  Nyárasdon először egyetlen lakótömb környezetében látták egyedeit. Kétségkívül szongáriai cselőpókok voltak, mert a pokoli cselőpóktól megkülönböztethető térdízületeinek sötét alsó felszíne alapján. Az első képeket 2012. október 1-jén készítette az akkor az érintett társasházban élő Izsóf Zsolt. Elmondása szerint „a legnagyobb egyedek fesztávja 6–7 cm között volt”. A közelség révén a lépcsőházba, a gázóra közelébe, a földszinti erkélyre is betévedtek, érthető módon riadalmat okozva. „Az emberes hónapokban jobbára zárva tartott erkélyajtóval igyekeztünk útját állni a lakásba való bejutásuknak” – mondta Izsóf Zsolt. Ez annak ismeretében érthető, hogy amint tovább mesélte, egy rövid ideig „néhány példány nappal is, esténként egyszerre két-három mászkált az erkélyen”. A lakótömb körüli füves és puszta földben, a ház vonalát követve sok tárnájuk volt megfigyelhető, méterenként néhol kettő-három. A következő két évben még szép számmal felbukkantak, de észrevehetően mindig egyre kevesebb példány maradt, majd eltűntek. Izsóf lényegesnek tartja megjegyezni, az első évben is „kizárólag ősszel bukkantak fel”. Tavaly a település további két pontján láttak néhány példányt – köztük a helyi szálloda környékén, amely aránylag távol van első felbukkanásuk terepétől –, majd ismét nyomuk veszett.  [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"290150","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"360","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]] Gyakoribb felbukkanásuk oka lehet, hogy a természeti, éghajlati viszonyok az adott területen és időszakban kedvezőek számukra. Előcsalogathatja őket, ha földmunkák, építkezés bolygatja aktuális élőhelyük szomszédságát, ilyenkor elindulnak felfedezni az új lakóhelynek kiszemelt területet. Őszre esik a hímek párkereső időszaka, ilyenkor szintén többet mozognak.  Nem szeretnénk viszont senkit riogatni: a fellelhető források tanúsága szerint Szlovákiában még nem volt rá példa, hogy az orosz tarantula támadása kórházi kezelést vont volna maga után. Jelenléte azonban figyelmeztet, bármerre terjeszkedik az ember, az állatvilág képviselői velünk vannak akkor is, ha nem látjuk őket. CSIBRÁNYI ZOLTÁN