Óriási pingvinek éltek Peruban

Amerikai tudósok két hatalmas pingvinfaj maradványára bukkantak Peruban, az egyik másfél méter magas lehetett, és hosszú, éles csőre volt - olvasható az Amerikai Tudományos Akadémia szakfolyóiratának (PNAS) internetes kiadásában.

Azért meglepő a negyvenmillió éves lelet, mert a szakemberek korábban úgy vélték, hogy a pingvinek csak tízmillió évvel ezelőtt jutottak meleg éghajlatú területekre. Ma már persze természetes, hogy pingvinek nemcsak az Antarktiszon és a déli félteke számos szigetén, de az egyenlítő közelében is élnek.

A most felfedezett a harmadik legnagyobb ismert óriáspingvin faj, ami mellett az összes ma élő társa eltörpülne, fosszíliáit tekintve pedig a legteljesebb. Külsejében igencsak elütött modern rokonaitól: lándzsaként előremeredő csőre a pingvineknél valaha látott leghosszabb méretű, 30 centiméteres volt, több mint kétszerese koponyája hosszának. A hatalmas pingvinelődök fején és nyakán leszármazottaikhoz képest más volt a nyaki és feji izomzat felépítése, valamint a fej alakja is különbözött a most élő éldányokétól. A tudósok szerint erre valószínűleg azért lehetett szüksége, hogy megfelelő erővel tudja mozgatni hatalmas csőrét. A kutatócsoport szerint a hegyes szájszerv segítségével a halakat dárdaszerűen átfúrva ejtette zsákmányul.

Eddig a pingvinek nagy méretét a testhő megőrzésének tulajdonították, ezért is meglepő, hogy az Icadyptes salasi névre keresztelt óriáspingvinek a trópusokon éltek akkor, amikor a Föld a mainál jóval melegebb volt. Az Antarktiszt jéggel borító globális lehűlés csak 34 millió évvel ezelőtt kezdődött, kétmillió évvel az Icadyptes faj kihalása után. A peruiakkal együtt dolgozó Észak-Karolina Állami Egyetem munkatársai sem igazán értik hogyan küzdöttek meg a hővel a hatalmas madarak a szárazföldön. Feltevésük szerint idejük nagy részét inkább a vízben tölthették. Igaz ma sem minden pingvin él kizárólag hideg területeken, az afrikai vagy galapagoszi pingvinek például kifejezetten kedvelik a melegebb vizeket. Ez az egyetlen faj, ami az egyenlítőtől északra él, ők azonban egy viszonylag új fajt képviselnek.

Az elméletek szerint a pingvinek csak a földtörténet két nagy lehűlését követően jutottak el az egyenlítőhöz közelebb eső területekre, ami 15 illetve 34 millió évvel ezelőtt fejeződött be, a most felfedezett óriás a maga 36 millió éves korával az utóbbiból is kilóg.

A perui pingvin nagyobb volt bármelyik ma élő pingvinfajnál, a világ harmadik legnagyobb madara volt, bár csenevész szárnyai repülésre sosem tették alkalmassá.

A feltárt két példány közül az egyik ember nagyságú volt. A lelőhely éghajlati fekvéséből eredően mindketten melegtűrőek lehetettek. A felfedezés egyik nagy jelentősége, hogy ellentmond a pingvineket a hideg éghajlattal összekapcsoló közvélekedésnek.

Érdekes különbségekre is fény derült a felfedezés nyomán. Az óriáspingvinek uszonyai alapján a paleontológusok úgy vélik, hogy mozgásuk más lehetett, mint ma élő rokonaiknak, a különbség elsősorban a járásnál és az úszásnál ütközhetett ki. (m, ng, sg)