Őfelsége hetente egyszer-kétszer fogadást rendez

Őfelsége, a király (igazán csak trónörökös, de azt a mai Szerbiában nem tartják elég előkelőnek) nemrégiben a dedinjei Fehér Palotában biliárdszobát rendeztetett be a kishercegeknek: ne unatkozzanak szegények a londoni víg napok után. Őfelsége hetente egyszer-kétszer fogadást rendez. Hol az ortodox egyház képviselőinek, hol a kormánytagoknak, valamint a média urainak. Minden ilyen „jelentős társadalmi eseményről” riportokban számolnak be a lapok. ĺgy láthatták az ámuló olvasók például a Magyar Szó főszerkesztő aszszonyát is őfelsége oldalán.

A királyi családban vannak gondok is. A „királyné” – pletykalapok tudósítása szerint – nem állhatja a régebbről Belgrádban élő előkelő királyi nagynénit, Jeliszavetát, aki számos jótékonysági rendezvény révén igyekszik enyhíteni az itt élők nyomorán. Állítólag a szép arcú, szerbül jól beszélő hercegnő (aki fiatal korában a belgrádi Fehér Palotában élt) egyengette Alekszandar Karagyorgyevics trónörökös visszatértét. De hálára nem számíthat. Csak albérlőként tartózkodik az udvarban, s nem szívesen látják a „királyi” fogadásokon és bálokon sem.

Őfelségének nem kis főfájást okoz, hogy a régi palotát egyelőre csak használatra kapta vissza, tehát nem adhatja el, s más módon sem rendelkezhet vele. És mi lesz a személyzettel: ki fizeti a szobalányokat, pincéreket, szakácsokat, kertészeket és a többieket? Egy londoni biztosítási exügynök (ez volt a trónörökös eddigi foglalkozása) jövedelme aligha fedezi az extra költségeket, még ha a bérek ázsiai szinten vannak is.

A lakosságnak az a része, amelyik a palota nemrég kiköltözött (kommunista-szocialista) lakóinak életét követte lélegzet-visszafojtva, most a királyi gondok iránt mutat megkülönböztetett érdeklődést. Minek is törődne más, földszinti gondokkal? Lesz-e áram, vagy sötétben fogunk dideregni ezen a télen is? Lesz-e tanítás, vagy ismét sztrájkba lépnek az elégedetlen pedagógusok? Ki fogja mostanában eltorlaszolni az utakat? Hány népkonyhát kell megszüntetni, ha a külföldi emberbaráti szervezetek napokon belül nem juttatják el a szükséges segélyt? Hány nyugdíjas és beteg hal meg, ha záros határidőn belül nem rendeződik a gyógyszerellátás, és nem sikerül ingyen vagy minimális összegért hozzájutniuk az életmentő gyógyszerekhez?

Az átlagember néhány percre feledi az ilyen triviális gondokat, ha bármelyik lapban izgalmasabb olvasnivalót talál a királyi család mindennapjairól.

Szerbiában a lakosság egyharmada szegénységben él, 36,5 százaléka, azaz 2,8 millió ember havi jövedelme nem haladja meg a 30, ezen belül másfél millióé pedig még a 20 dollárt sem. A korábbi tendenciákkal ellentétben a nyomor nem a falusi, hanem a városi lakosságot sújtja a leginkább, 22 százalékuk a szegénységi küszöb alatt él.

A lapok persze közlik ezeket az adatokat is, de visszhangtalanul. Őfelsége dolgaihoz még csak hozzászól az olvasó a lapok megfelelő rovatában, a szegénység és a királyi fenségek viszonyáról azonban eleddig egyetlen egy nyugdíjas ejtett szót nyilvánosan. Hogy lehet az – írta az egyik népszerű független napilapnak –, hogy a királyi család villámgyorsan, parlamenti döntés nélkül visszakapta vagyonát, címét, állampolgárságát, azoknak a nyugdíjasoknak viszont, akik az elmúlt 50 évben építették és fejlesztették az országot, nyíltan megmondták: nem számíthatnak arra a 25000 eurónak megfelelő összegre, amelyet a Milosevics-rezsim az elmúlt évtizedben különféle machinációkkal ellopott tőlük.

Válasz nincs. A lényeg – úgy tűnik – az, hogy Szerbiának van a talonban egy királya is.

Újvidék, 2002. január