Ahány nyelven beszélsz, anynyi embert érsz – mondja a közmondás. Jó dolog, ha az ember több idegen nyelvet ismer. Erről mi is meggyőződtünk március közepén, amikor a komáromi ipari középiskola szervezésében a Socrates-program kereténben már nyolcadszor látogattunk el Hollandiába, Belgiumba és Németországba.
Nyugat nincs olyan távol
Az utazás hosszú és fárasztó volt. Húszórás út után délután háromra Velbertbe értünk. Itt váltunk el azoktól a diáktársainktól, akiket Németországban és Belgiumban vártak. Ők összesen tizenketten voltak. A maradék 20 diák tovább utazott Hollandiába. Mi, akik Németországban maradtunk, több kiránduláson is részt vettünk. Ellátogattunk Düsseldorfba, ahol megismertük a város nevezetességeit, valamint Wuppertálba, ahol kipróbálhattuk, milyen érzés légivasúton utazni. Hetente háromszor bementünk a suliba. Ez alatt a pár nap alatt megtanultuk a számítógépes programozás alapjait, majd animaciós képek mozgatásával foglalkoztunk. Munkánkkal a német tanárok is elégedettek voltak.
Esténként bejártuk az ottani diszkókat, bárokat és nagyon jól szórakoztunk. De nemcsak a németeknek volt emlékezetes ez a kiruccanás, hanem a hollandoknak és a belgáknak is, így neveztük ugyanis azokat a diáktársainkat, akik Hollandiában, illetve Belgiumban voltak cserelátogatáson. Ellátogattunk az enschedei sóbányába, megnéztük a Twente focicsapat stadionját, majd szórakozásképpen falat másztunk. Tanáraink a gokartpályán mérték össze vezetői tehetségüket. A Grolsch sörgyárban betekintést nyerhettünk, miként készül a holland sör. A belgák megnézték Antwerpent. Ők az iskolában névtáblákat készítettek, amivel nagy sikert arattak. A legérdekesebb kirándulás Amszterdamban volt, ahol mind a négy iskola résztvevői találkozhattak egymással. Persze azért Hollandiában sem feledkeztünk meg a munkáról, hiszen holland barátainkkal együtt dolgoznunk is kellet. Megmutatták nekünk, hogy készül az ötödölő. De a munka mellett azért jutott idő a szórakozásra is. Esténként mi is más pubokba, diszkókba látogattunk.
Úton hazafelé még tettünk egy kirándulást Kölnbe, ahol négy óra szabadot kaptunk. Itt még megnéztük a kölni dómot, bejártuk a várost. Másnap reggel fél 9-re értünk haza, kissé fáradtan, de boldogan. Hiszen kipróbálhattuk nyelvtudásunkat, új barátokra tettünk szert, megismertünk egy teljesen más, a miénktől eltérő kultúrát, s nem utolsó sorban éreztük azt az összetartást, amit az Európai Unió kínál nekünk. Kapcsolataink a külföldi diákokkal bizonyára még nagyon sokáig megmaradnak.
Nagyon örülünk, hogy ennek a tanulmányi kirándulásnak a részesei lehettünk. Reméljük, hogy ez a kapcsolat továbbra is fennmarad, s rajtunk kívül még sok diák élvezheti majd ezt az egyedinek mondható hetet. Azt, hogy ez a barátság a négy iskola között létrejött, kitartó tanárainknak köszönhetjük. Ezúton kívánunk nekik további sikeres munkát, ápolják a már meglévő kapcsolatot, hogy még sok diák részese legyen egy ilyen felejthetetlen élménynek. Még annyit szeretnénk üzenni a többi diáknak, ha tehetik, ne szalasszák el ezt a nagy lehetőséget. Jövőre gyertek ti is velünk!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.