Nyolcvanhét éve írták alá a trianoni békét

Nyolcvanhét éve, 1920. június 4-én írták alá az I. világháború győztesei Magyarország képviselőivel a versailles-i Nagy Trianon kastélyban a magyar békeszerződést.

Apponyi Albert, a magyar küldöttség vezetője csak 1920. január 16-án fejthette ki álláspontját. Dokumentumok és térképek segítségével mutatta be a népességföldrajzi helyzetet, s főleg történelmi és jogi érvekre támaszkodott – teljesen hatástalanul. A népszavazás kérdését is felvetette az elcsatolandó területeken, de a konferencia e javaslatát sem vette figyelembe. A békefeltételeket 1920. májusban adták át, ezek olvastán az eredeti küldöttség lemondott, így a szerződést magyar részről Benárd Ágost népjóléti és munkaügyi miniszter és Drasche-Lázár Alfréd követ írta alá. Az aláírás percében Magyarországon megkondultak a harangok, tíz percre leállt a közlekedés, bezártak az üzletek.

A 364 cikkből álló szerződés kimondta az ország függetlenségét, meghatározta határait, és megtiltotta, hogy a Népszövetség engedélye nélkül bárkivel államszövetségre lépjen. A haderő létszámát 35 ezer főben maximálta, tiltotta az általános hadkötelezettséget és a nehézfegyverzetet s korlátozta a fegyvergyártást. Az országnak meg kellett térítenie az általa okozott háborús károkat (ennek összegét később határozták meg), zálogul lekötötték az állam minden vagyonát és bevételét. A nemzetközi kereskedelemben a győztes hatalmaknak meg kellett adni a legnagyobb kedvezményt. A békeszerződés betartását nemzetközi katonai ellenőrző bizottság felügyelte.

A diktátum kimondta: az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlott, ennek következményeként Magyarország (Horvátország nélküli) területét 293 ezer négyzetkilométerről 93 ezerre, lakosságát 18,2 millióról 7,6 millióra csökkentették. A Felvidék, a Kisalföld északi fele és Kárpátalja Csehszlovákiához, Erdély, az Alföld keleti pereme és Kelet-Bánát Romániához, Horvátország, Bácska, Nyugat-Bánát, Zala megye nyugati pereme, a Muraköz és a baranyai háromszög a Szerb-Horvát-Szlovén királysághoz, Nyugat-Magyarország egy sávja Ausztriához került. Lengyelország Szepes és Árva megyékből kapott területeket, az olaszok 1924-ben Fiumét és környékét szerezték meg.

Ezzel a magyar állam elvesztette területének mintegy kétharmadát, iparának 38, nemzeti jövedelmének 67 százalékát. A szerződés az etnikai helyzetet, az 1910-es népszámlálási adatokat nem vette figyelembe, így a magyarság egyharmada, mintegy 3,2 millió magyar is az új határokon túlra került, fele részük összefüggő tömbben élt a határ mentén. A nemzetiségek egyenjogúságáról szóló rendelkezések papíron maradtak.

A határvonalakat a kisantant stratégiai megfontolásai alapján húzták meg, a néprajzi, történelmi, gazdasági-közlekedési vagy katonai elvek csak a magyarok számára kedvezőtlen esetekben érvényesültek. A nagyobb határ közeli városok (Pozsony, Kassa, Nagyvárad, Arad, Szabadka) s a köztük lévő vasútvonalak az új államokhoz kerültek, a határokat hajózható folyók (Duna, Dráva, Tisza-kanyar) mentén húzták meg, de az Ipolyt is ide sorolták. A négy nagyhatalom közül északon csak az angolok, keleten csak az amerikaiak, délen csak az olaszok támogatták a magyar törekvéseket, így azokat mindig leszavazták.

A békekonferencia számunkra kedvezőtlen fordulata volt, hogy 1919 decemberben az amerikaiak eltávoztak, mivel Wilson elnök nem tudta érvényesíteni elképzeléseit a közép-európai föderációról, sem a 14 pontjában szereplő önrendelkezési jogot. Hazautazása után Clemenceau francia kormányfő diktálta az értekezlet menetét, s számára a kisantant-országok szempontjai voltak fontosak.

A magyar nemzetgyűlés 1920. november 15-én ratifikálta, s 1921. július 26-án, a XXXIII. törvénycikkel hirdette ki a békeszerződést. Az 1921. december 14-16-i népszavazás nyomán Sopron és környéke az ország része maradt, Somoskő és környéke 1923-ban tért vissza.

A döntés sokkolta a magyar társadalmat, a két világháború közti években az ország meghatározó külpolitikai célja Trianon revíziója lett, ami behatárolta a lehetőségeket. A Párizs környéki békék hibás döntései jelentősen hozzájárultak a II. világháború kirobbanásához, s a térség országainak rossz viszonya szerepet játszott abban, hogy 1938 után egyikük sem tudott a német, majd a szovjet terjeszkedésnek ellenállni. Magyarország az 1938-40-ben ideiglenesen visszanyert területekért a háborús részvétellel fizetett Hitlernek, az 1947-es párizsi béke lényegében a trianoni határt állította vissza.

A trianoni döntés a Monarchia helyén újabb soknemzetiségű államokat teremtett, így nem a kisebbségi kérdés megoldását, hanem éppen ellenkezőleg: elmérgesedését eredményezte.

„A trianoni trauma vélhetően azért olyan erős, mert évszázadok kudarcélményei tetőződtek benne, és mert tulajdonképpen a sikertelenségre való ítéltetettség szimbólumává vált” – írja Ormos Mária történész.