Aki nem ezt teszi, azt már szinte nem is tartják a társadalom teljes értékű tagjának. Ha két ismerős összefut a nyári hónapokban, az első kérdés a „Hogy vagy?“ után (amire a legtöbb esetben nem is várnak igazán kimerítő, átfogó választ) az lesz: „Na és hová mentek nyaralni?“
Nyáron nyaralni kell!
Mintha a nyaralás is egyfajta verseny lenne, mintha győzelmi serleget adnának azért, ki járt meszszebb, érdekesebb, izgalmasabb helyen. Pedig a „Ki jutott el hazájától távolabbra?“-kérdés valamikor Mar- co Polo vagy Cook kapitány idejében volt igazán fontos, a föld teljes feltérképezésével valódi lényegét vesztette. Viszont remekül megfelel azok számára, akik szeretnek azzal dicsekedni, milyen hosszú és fáradságos út vezetett az idei szabadság színhelyéül választott országba.
De hát elvégre nyáron nyaralni kell. Az otthoni időtöltést sokan már nem is tartják nyaralásnak, pedig a nyaralás nem egyenlő az utazással. Sok esetben része a nyári kikapcsolódásnak egy út távoli vagy közeli tájakra, de nem mindig. Hiszen otthon is lehet pihenni, sőt ott lehet csak igazán (tudja ezt mindenki, aki már érkezett haza külföldi útról élményekkel feltöltődve, de fizikailag fáradtan)! Otthon végre kézbe vehetjük a régen vásárolt könyvet, meghallgathathatjuk a hónapokkal ezelőtt kapott kazettát, találkozhatunk a kicsit hanyagolt barátainkkal, vagy ha magányos elfoglaltságra vágyunk, rendezgethetjük a régebbi nyaralásokon készült fényképeket.
A szabadság célja, hogy egy kicsit eltávolodjunk a munkahelyi, iskolai gondoktól, de ez az eltávolodás nem csak fizikailag lehetséges. Rágódhatunk a problémákon akkor is, ha 3000 kilométer választ el az irodától vagy az osztályteremtől, s lehetünk felszabadultak akkor is, ha az ablakunkból is látjuk mindennapi tevékenységünk színhelyét.
Ha nincs semmi kötelezettségünk, elvégezendő feladatunk, akkor az otthoni környezetben is jól érezzük magunkat. De hát úgy fest, manapság már sokak számára a nyaralás is az elvégzendő feladatok között van.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.