Nôta temetése, egyetemi akkreditációk, Bajnokok Ligája - ezekről is olvashatnak a szerdai Új Szóban

Pozsony |

<p>Jelentkeztek, felvételt nyert, tanultak és vizsgáztak, ám mégsem fejezhetik be egyetemi tanulmányaikat – az egyetemi szak akkreditációjának elvesztése miatt. Szerdai számunkban összeállításban foglalkozunk az akkreditációk kérdésével.</p>

Utánajárunk, vajon mely szakok hallgatói érezhetik magukat biztonságban, kik izgulhatnak.

Kedd délután temették el szülőfalujában, a rimaszombati Jánosi (Rimavské Janovce) községben Július Nôtát, a múlt hét végén meggyilkolt egykori elsőligás futballkapust és edzőt. A gyászszertartáson közel kétezren vettek részt – a témával bővebben a lap régió rovatában foglalkozunk.
Kultúra rovatunkban Demszky Gábor pozsonyi könyvbemutatójáról olvashatnak. Lehet, hogy az emberpróbáló időjárás miatt elmarad a hazai első és második labdarúgóliga hétvégére tervezett rajtja – a részleteket lapunk sportrovatában olvashatják, ahol emellett részletesen beszámolunk a Bajnokok Ligájának nyolcaddöntős összecsapásairól is.

Szerda lévén jelentkezik népszerű Szülőföld mellékletünk is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?