Nosztalgiázzunk együtt! – Életünk képei (23.)

Egy tanévnyitóról, a 60 éves osztálytalálkozó apropóján

Számunkra, akik kis elsősként ötvennégyben indultunk és kilencedikesként kerek hatvan évvel ezelőtt, 1963-ban fejeztük be Marcelházán az alapiskolai tanulmányainkat, vala­mennyi tanévnyitó közül az 1960-dik évi volt a legemlékezetesebb. Nem véletlenül, hiszen eladdig nem minden osztálynak volt saját tanterme, éveken át ott tanultunk, ahol és amikor éppen jutott hely. Merthogy bár a nagyközség különböző pontjain négy vagy öt épületben működtek amolyan „szükségtantermek”, a falu a vonzáskörzetből bejáró diáktársaink számára mégis csak úgy tudott helyet szorítani, ha több helyiségben két műszakban váltották egymást az osztályok.

Amikor hetedikesek lettünk – a szülők, nagyszülők és a falubeliek aktív közreműködésének köszönhetően – végre elkészült és szeptemberben megnyithatta a kapuit a kétemeletes, vadiúj iskolánk. Állítom, hogy jobban izgultunk, mint az elsősök, s alig csitult el az ünnepi szónokot köszöntő tapsvihar, mi máris birtokba vettük az épületet. Minden ajtót kinyitottunk, minden helyiségbe bekukucskáltunk, megcsodáltuk a tágas és világos, még festékillatú tantermeket, a hatalmas táblákat, és persze csaknem valamennyi széket-padot kipróbáltunk, megsimogattunk. És boldogok voltunk.

Mi tagadás, idén májusban, amikor – immár hetvenöt évesen – az alapiskolai tanulmányaink befejezésének 60. évfordulóján öregdiákként összejöttünk páran kicsit nosztalgiázni, többünknek gyanúsan csillogott a szeme. Felelevenítettük a diákkori emlékeket, meséltünk az életünkről, nem karrierről és csodapalotákról, hanem küzdelmekről és apró sikerekről, családi örömökről, meg persze epéről-májról-cukorbajról is. Néha mobilok villogtak, és fényképeket is mutogattunk gyerekekről, unokákról – és ismét boldogok voltunk. Olyannyira, hogy az ilyenkor elmaradhatatlan csoportos fényképezkedésről valahogy megfeledkeztünk.

Mentendő a helyzetet, álljon itt a néhai Szegi Dénes tanító úr gondjaira bízott 9. A osztály egykori tablóképe, bizonyítandó, hogy a néhai osztályfőnökünkről, a volt tanítóinkról és az elhunyt osztálytársainkról nem felejtettünk el megemlékezni.

Beküldte: Kádek Gábor, öregdiák

Azok a régi bakaévek

 „Most, hogy már a 85. évem felett vagyok, sokszor összejövünk a korombeliekkel, nézegetjük a régi katonaképeket, nevetgélünk és nagyot nosztalgiázunk. Nagyon sok élményben volt részünk a két év alatt, sok várost bejártunk, megismertük a szép fürdővárost, Máriafürdőt. Képzeljék el, már 1959-ben meg tudtuk rendelni az Új Szót a katonaságnál, milyen öröm volt, hogy tudtuk, mi van otthon” – kaptuk a kedves sorokat Nagyváthy Jenőtől, Nemesócsáról.