A közelmúltban a Lévai Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnáziumot képviselve négy napot Budapesten töltöttünk az angol nyelven folyó Keresztyén Iskolák Nemzetközi Diákkonferenciáján.
Nemzetközi diákkonferencia
A közelmúltban a Lévai Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnáziumot képviselve négy napot Budapesten töltöttünk az angol nyelven folyó Keresztyén Iskolák Nemzetközi Diákkonferenciáján. Nagyszabású rendezvény volt, mivel 15 ország diákjai és tanárai vettek részt a találkozón Amerikától Európán keresztül egészen a Közel-Keletig, összesen 37 oktatási intézményből. Nyolc éve minden esztendőben megrendezik ezt a konferenciát, de – ahogyan ezt a rendezők is elmondták – idén voltunk a legtöbben. A diákkonferencia „Isten tervének megtalálása és követése az életedben” címet viselte. A program sokszínű volt: az előadásokon kívül különböző foglalkozásokra és csoportos beszélgetésekre került sor. Új énekeket tanultunk, Isten igéjét többek között koreaiul és japánul is hallottuk. Új barátokat szereztünk, és sok érdekeset tanultunk meg más kultúrákról.
És ami a legfontosabb: emellett jól is éreztük magunkat és örömünkre szolgált, hogy mi képviselhettük iskolánkat. Reméljük, jövőre is ott lehetünk Budapesten.
A szerzők a Lévai Magyar Tanítási Nyelvű Egyházi Gimnázium 3. A osztályos diákjai.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.