Az utóbbi években világszerte megváltoztak a zenei viszonyok, főként az egymást érő tehetségkutató versenyek hatására. A műsorok felfedezettjei miközben saját közösségükben sikert sikerre halmoznak (legalábbis ideig-óráig), országhatáraikat szinte képtelenek átlépni.
Német zenekarok német dalokkal
Németország
Kislemezek
1. Silbermond: Das Beste
2. Scissor Sisters: I Don’t Feel Like Dancin’
3. Rihanna: Unfaithful
Nagylemezek
1. Juli: Ein neuer Tag
2. Die Ärzte: Bäst of
3. Evanescence: The Open Door
A New York-i Scissor Sisters egy hétig uralta a kislemezek rangsorát. Az elmúlt héten a Stefanie Kloß vezette, német nyelven éneklő Silbermond került az élre az áprilisban megjelent második, Laut gedacht című korongjának harmadik kislemezfelvételével. A Das Beste a rockzenekar első listavezetője.
Egy hete az albumösszesítés csúcsára iratkozott fel a Die Ärzte dupla válogatása, a gyűjtemény karrierjének 1993 utáni slágereit és egyéb dalait vonultatja fel. A punk-rock együttes két tagja az idén társaik nélkül is megjárta az eladási lista élvonalát: az énekes-gitáros, Farin Urlaub februárban a másik zenekarával, a Farin Urlaub Racing Teammel rögzített Livealbum of Death című koncertlemezzel vezetett, májusban pedig a dobos-énekes, Bela B. jutott el a második helyig Bingo című első szólóalbumával. (A Dirk Felsenheimer néven született zenész horrorfilmrajongó lévén Drakula gróf, vagyis Lugosi Béla tiszteletére vette fel a Bela B. művésznevet.) Akárcsak a Silbermond, az öttagú Juli is énekesnővel, Eva Briegel vezetésével nyomul, és szintén németül adja elő felvételeit. Az együttes pályafutása 2000-ben indult Sunnyglade néven, ekkor még angol nyelvű dalokat készített. A tagok később producerük tanácsára német szövegeket kezdtek el írni. Első kislemezük, a Perfekte Welle (Tökéletes hullám) 2004 júniusában jelent meg a szeptemberben kiadott Es ist Juli című album előhírnökeként. Hatalmas sikert aratott, a listán a második hely volt a csúcspozíciója, és december végéig – ahogy mondani szokás – még a vízcsapból is folyt. Ekkor a délkelet-ázsiai szökőár miatt feketelistára került, holott a szerzemény nem a vízről, hanem két ember közti hullámokról szól. A Juli a második, Geile Zeit című felvételével 2005 februárjában Hessen tartományt képviselve megnyerte a Bundesvision Song Contest nevű dalversenyt. A második lemezének beharangozójaként megjelent Dieses Leben a héten a kislemezlista hetedik helyén áll, az album az eladási lista csúcsán debütált. (puha)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.