Nem tetszik a monacói hercegnek az édesanyjáról készülő film

London |

<p>Nem tetszik II. Albert monacói hercegnek az édesanyjáról, Grace Kellyről készülő hollywoodi film.</p>

 

A herceg szerint a produkció szükségtelenül állítja dicsfénybe édesanyja életét, és történelmi pontatlanságokat tartalmaz - idézte a kritikát a The Daily Telegraph online kiadása.    A hercegi család már eddig is számos változtatást javasolt a forgatókönyvben, amelyeket az alkotók figyelmen kívül hagytak, a szkript legutóbbi változatán pedig igazán megrökönyödtek. A palota ezért közleményt adott ki, amelyben merő kitalációnak minősítették a produkció egy sor jelenetét, és leszögezték, hogy ebből kifolyólag a film semmiképpen sem tekinthető Grace Kelly életrajzának.    A mozikba jövőre kerülő film főszerepét Nicole Kidman vállalta el, rendezője Oliver Dahan.    Az amerikai színésznő a világ egyik leghíresebb filmcsillaga volt, amikor 1956-ban hozzáment III. Rainier monacói herceghez. A hercegné 52 esztendős korában, 1982-ben hunyt el autóbaleset következtében. A film életének azt a szakaszát idézi fel, amikor a franciák számára adóparadicsomot jelentő hercegség feszült viszonyba került Franciaországgal. A produkció elsősorban azt emeli ki, hogyan támogatta férjét a fiatal hercegné a kínos diplomáciai botrány megoldásában.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?