Az utóbbi időben a bulvárlapok szalagcímei a magánéletéről szóltak. Zenei pályájáról alig esik szó. Pedig Kontor Tamás albumán a bulvárújság-írásról is énekel. Vele beszélgettünk.
Nem tervez űrutazást
Az utóbbi időben elfoglalt voltam. Másoknak írtam dalokat. Eszternek és a Roy és Ádám csapatnak. Emellett alig maradt időm saját dalokat írni, de most megtörik a jég, és hamarosan megjelenik az első önálló nagylemezem.
Miről szólnak a dalok?
Az albumon, melyen 14 dal kapott helyet, az eddigi életemről, tapasztalataimról és az élet nagy dolgairól fog szólni. Nem szeretem a felesleges dolgokat. Nem azért írok dalt, hogy az óriási sláger legyen. Bőven megfelel, ha a benne rejlő értéket a közönség megértené és elfogadná. Nem esek kétségbe, ha ez csak egy szűk réteget szólít meg.
Nem az lenne egy előadónak a legfontosabb, hogy minél több emberhez eljusson a mondanivalója?
Kétségkívül igen, de nem feltétlenül szükséges, hogy minden kocsmában az én dalom szóljon. Természetesen örülnék neki, de nem ez motivál. Nem adom fel a célegyenesben.
Hogyan készült az album?
Először dallamokkal játszadoztam, majd elkezdtem szövegeket írogatni. Két-két dal erejéig a Roy és Ádám is közreműködött a lemezen, mely a napokban jelenik meg.
Szabó Eszterrel való kapcsolatod igencsak megossza a közvéleményt, s a beszélgetésünk kezdetén ezt szóvá is tetted.
Talán ideje tiszta vizet önteni a pohárba. Esztivel nagyon jó a kapcsolatom, és senkinek sincs oka ebben kételkedni. Decemberre várjuk közös gyermekünket. Alig látszunk ki a munkából, hiszen Esztinek is nemrég jelent meg a lemeze. Remélem, a hírek zöme nem a magánéletünkről fog szólni. Nem szeretnék Kiszel Tünde sorsára jutni, akit csak a köztudatban való maradás éltet. Vannak fontosabb és értékesebb dolgok is, mint a hírnév.
Olyannyira, hogy új lemezedre egy dalban elénekelted a gondolataid ezzel kapcsolatban.
A dal arról szól, hogy szinte bármit mondhatok, az nem úgy jelenik meg, ahogy elmondtam. A hírek hitelességét kérdőjelezem meg, s hogy mennyi ember van, akit ezzel meg lehet téveszteni. Természetesen nem bántón mondom, hiszen vannak tisztességes újságírók is. Csak sajnos, kevesen vannak. Csalódtam ebben a világban. Másrészt kapcsolatban kell lennem vele, ami egy nagy paradoxon. Én csak teszem a dolgom.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.