Közeledik a bizonyítványosztás. Nem minden családban a felhőtlen örömök időszaka ez. Szeretnénk minél jobban tanulni, mert jövőnk szempontjából ez nagyon fontos.
Ne féljünk a sulitól!
Miközben a szülőket leköti az az aggodalmuk, hogy gyermekük későbbi előmenetele szempontjából a legelőnyösebb iskolát válasszák ki, talán nem is gondolnak arra, hogy még a legbarátságosabb intézményben is szorongást okoz önmagában az a tény, hogy a szülőktől távol, idegen helyre, idegen emberek közé kerül. Miközben az írás, olvasás, számolás elsajátításával bajlódik, új társas kapcsolatokat is ki kell alakítania: el kell fogadtatnia magát a tanító nénivel, meg kell küzdenie az odafigyelésért, ami egy egész osztálynyi gyerek között nem könnyű. Ugyanakkor társai közé is be kell illeszkednie, barátságokat kell kialakítania. Ez a sok minden egyszerre nagyon megterhelő lehet a gyermeki lélek számára.
Sokan azt gondolják, hogy kortárs csoport érzelmi jelentősége, jutalmazó vagy éppen büntető volta csak a nagyobb gyerek számára kezd fontossá válni. A pszichológusok tapasztalatai azonban nem ezt mutatják. Az a törekvés, hogy a csoport megbecsült tagja legyen, már az egészen kis gyerekekben is megvan, az ezzel kapcsolatos igyekezet sokszor nem stressz- és szorongásmentes. A kisgyerekek gyakran kegyetlenebbül közösítik ki társaikat, mint a kamaszok.
A középiskolában a kortársak elfogadása, a tanár dicsérete és a szülői ambícióknak való megfelelés egyaránt fontos szemponttá válik, még akkor is, ha ezek néha nehezen összeegyeztethetők, a konfliktusuk pedig szorongást okoz.
A rosszabbul tanuló gyerekek számára stresszes lehet az állandó iskolai számonkérés, a kudarcok elviselése. Arra azonban sokan nem gondolnak, hogy a legjobbak közé tartozni is nagyon nehéz; a kivívott elsőség kötelez, az ilyen gyerekek úgy érezhetik, nem szabad hibázniuk. Egy felmérés során pszichológusok azt találták, hogy a betegségek, mindenféle fájdalmak és rosszullétek miatti hiányzások száma nemcsak a rossz tanulók körében magasabb az átlagnál, hanem az eminens tanulók csoportjában is. Az eminens tanulók jelentősen többet hiányoznak, mint a náluk csak néhány tizeddel rosszabb átlagú, viszonylag jó tanuló, de nem kitűnő diákok. Ez a tendencia különösen lányok esetében jelentős. A kutatók ebből arra a következtetésre jutottak, hogy a testi eredetűnek látszó panaszok mögött gyakran olyan lelki konfliktus húzódik meg, hogy a tanulás sikere vagy kudarca fokozott jelentőségű. A feleltetéskor vagy dolgozatíráskor jelentkező pánikállapot, leblokkolás, amikor a gyerek úgy érzi, hogy semmi nem jut eszébe, a jó vagy átlagos tanulóknál is ugyanúgy jelentkezhet, mint a gyengébbeknél.
A teljesítménnyel kapcsolatos szorongás gyakran testi tünetekben is megmutatkozik: fejfájás, gyomorgörcs, hányinger, hasmenés jelentkezhet nemcsak feleltetés vagy dolgozatírás előtt, de gyakran már az iskolába induláskor.
Természetesen többé-kevésbé mindenki szeretne jól teljesíteni az iskolában. Azonban nem mindegyikük egyformán jó képességű és tehetséges. Mégis, a kevésbé jól tanuló gyerekeknek is joguk van nyugodt, stresszmentes légkörben tölteni iskolás korukat, és szüleikkel harmonikus kapcsolatban élni. Erről sok szülő és tanár megfeledkezik akkor, amikor a gyereknek csak a tanulás és az iskolai sikerek fontosságáról beszélnek. Sok gyerek fél hazamenni, esetleg úgy érzi, hazudnia kell, ha rossz jegyet kapott. Pedig ettől nem szabad tartanunk, fel kell vállalnunk önmagunkat, hiszen nem lehet mindenki zseni. (sn, psz, he)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.