NAPTÁR

Július 23

EGY GONDOLAT
„Ahol a politika kezdődik, az igazság végződik.”
Tomasi di Lampedusa

NÉVNAP
Lenke
A Lenke tulajdonképpen Magdolna; a német Helene ugyanis a Magdalene névből lett, s a Helene változott később a németben a Lenchen névvé. Mi aztán ezt magyarítottuk.

Július 23

EGY GONDOLAT

„Ahol a politika kezdődik, az igazság végződik.”

Tomasi di Lampedusa

NÉVNAP

Lenke

A Lenke tulajdonképpen Magdolna; a német Helene ugyanis a Magdalene névből lett, s a Helene változott később a németben a Lenchen névvé. Mi aztán ezt magyarítottuk. Ma Laborc nevű ismerőseinket is köszöntsük, valamint a szlovák Olgákat!

MAI ÉVFORDULÓINK

125 éve született Kecskeméten Bibó István filozófus. A húszas években ő szervezte meg a múzeumok és könyvtárak országos felügyelőségét, majd a szegedi egyetemi könyvtár igazgatója lett, s lapokat szerkesztett.

180 éve született Iglón Máriássy János honvédezredes.

45 éve hunyt el Giuseppe Tomasi Di Lampedusa olasz író. Az első világháborúban tisztként szolgált, fogságba esett, de sikerült megszöknie. Egy balti származású bárónőt vett feleségül, aki egyébként kiváló pszichológus volt. Élete fő műve A párduc című regénye, amely az olasz irodalom egyik legbecsesebb alkotása, Luchino Visconti pedig világsikerű filmet készített belőle.

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

40 éves Eriq La Salle amerikai színész. Huszonévesen New York-ba ment, ahol elvégezte a színiakadémiát. Amikor meghallotta, hogy szereplőket keresnek egy induló kórház-sorozathoz, jó érzékkel azonnal megérezte a várható sikert, felvette az Emberi tényező című sorozatban már viselt sebészköpenyét. Azonnal szerződtették, s a világsikert aratott Vészhelyzetben Peter Benton szerepét bízták rá.

NAPI VICC

– Hallod-e , kislányom, ez a mostani udvarlód olyan kiállhatatlan fráter, annyira gyűlölöm, hogy kedvem volna az anyósának lenni!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?