Náci aranyvonat - A kincsvadászok távol tartásán fáradoznak a lengyel hatóságok

Varsó |

<p>A lengyel hatóságok minden erejükkel azon vannak, hogy megtisztítsák az amatőr kincsvadászoktól azt a délnyugat-lengyelországi területet, ahol a föld mélye a feltételezések szerint a náci páncélvonatot rejti.</p>

Walbrzych városát és a környező dombokat valósággal ellepték a kincskeresők azután, hogy a múlt héten két férfi bejelentette annak a legendás náci páncélvonatnak a megtalálását, amely a legenda szerint 1945-ben tűnt el a környéken összerabolt kincsekkel a vagonokban.
    Az emberek fémdetektorokkal fésülik át a területet és az ott futó vasúti sínek környékét, annak ellenére, hogy az illetékesek korábban óva intettek mindenkit a spontán kincsvadászattól, mondván, hogy a szerelvényen veszélyes katonai felszerelések, például robbanószerek is lehetnek, és könnyen meglehet, hogy a vonat környékét aláaknázták.
    A múlt héten már rendőrök járőröztek a Walbrzych-Wroclaw vasútvonalon, amelynek 65-ös kilométerjelzésénél gyanítják leginkább a legendás vonat helyét.
    Tomasz Smolarz tartományi kormányzó hétfőn elmondta, hogy a rendőrség, valamint a városi és a vasúti hatóságok mostantól elzárják a kincsvadászokat a feltételezett lelőhelytől, hogy megakadályozzák az esetleges vonatbaleseteket. A kormányzó továbbá arra kérte a katonaságot, hogy speciális földradarral vizsgálja át az érintett területet.
    A szóbeszéd szerint a kérdéses vonat 1945-ben tűnt el és tele volt az akkori német városban, Breslauban (ma Wroclaw) összerabolt kincsekkel. A vonat az alsó-sziléziai hegyvidéken fekvő Ksiaz vára közelében betért egy alagútba, ahonnan soha nem jött ki. Az alagutat később lezárták, és a helyet elfelejtették. Több szakértő úgy véli, a 70 éve elrejtett vonat valószínűleg csak katonai felszerelést tartalmaz.
    Walbrzych közelében a második világháború idején működött egy földalatti ipari létesítmény szerteágazó alagútrendszerrel, mivel a háború végső szakaszában végrehajtott heves bombázások miatt az ipari termékeket a föld alatt kellett raktározni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?