Megtalálhatták a náci aranyvonat alagútját

Wroclaw |

<div>Egy alagutat fedeztek fel a hatóságok a délnyugat-lengyelországi walbrzychi járásban, ott, ahol két amatőr kincsvadász a világháború végén elásott rejtélyes páncélvonatot is sejt a föld mélyén - jelentette honlapján kedd este a Gazeta Wroclawska című helyi lap.&nbsp;</div><div>&nbsp;</div>

Az állítólagos alagút egy Walim nevű település közelében húzdik, és akár 2 kilométer hosszú is lehet - olvasható a honlapon, amelynek értesülését a hatóságok egyelőre nem erősítették meg.  Tény, hogy a hatóságok már augusztusban, az állítólagos világháborús páncélvonat megtalálásáról felröppent hírek után nem sokkal fúrt lyukakra figyeltek fel Walim helység mellett, ahova pedig senki sem adott ki ásatási engedélyt.  A múlt héten végzett helyszíni szemle nyomán hétfőn lengyel katonai mérnökök a feltételezett náci páncélvonat fellelési helyének a kidőlt fáktól és az aljnövényzettől való megtisztítását indítványozták, hogy komoly földradarvizsgálatokat lehessen végezni a megadott területen. Egy helyi legenda szerint 1945 elején a nácik egy arannyal teli vonatot rejtettek a földbe a bányaváros környékén az előrenyomuló Vörös Hadsereg elől. A szerelvény létezésére egyelőre nincs semmiféle bizonyíték. Két férfi a múlt hónapban azt közölte a hatóságokkal, hogy megtalálták a titokzatos páncélvonatot, amely 50 méter mélyen lehet a föld alatt, és erre "kétségbevonhatatlan" bizonyítékuk van. A hatóságok mérlegelik, hogy komolyan keresni kezdjék-e az állítólagos aranyvonatot.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?