Művész volt, nem pedig politikus – elhunyt Compay Segundo

Egy öt évvel ezelőtti fellépésen Miamiban (Reuters-felvétel) Fidel Castro virágcsokrát is kiállították Compay Segundo ravatalánál a héthúros gitár, a tucatnyi lemez, a fehér szalmakalap, valamint megannyi kubai és nemzetközi díj, elismerés, kitüntetés mellé hétfő délután a havannai temető, a Calzada és a K utcák találkozásánál. A sajátos kubai dalstílus, a son – a hazánkban ismertebb salsa előfutára – egyik koronázatlan királya 95 éves korában, vasárnap este hunyt el. Végakaratának megfelelően szülőhelyén, a karibi szigetország keleti nagyvárosához, Santiago de Cubához közeli Siboneyben helyezik végső nyugalomra. A ravatalnál olyan zenészek, énekesek – köztük Omara Portuondo, Eliades Ochoa, Ibrahim Ferrer, a nagybőgős Israel López „Cachao” – búcsúztatták, akik hozzá hasonlóan nemzetközi elismertségüket jórészt késői felfedezőjüknek, az amerikai gitáros Ry Coodernek, illetve Wim Wenders Buena Vista Social Club című filmjének köszönhették.

Érdemes emlékeztetni azokat, akik látták az 1997-ben forgatott filmet, vagy hallgatták a Grammy-díjas lemezt, hogy Compay Segundo szerzeménye volt az induló szám, a Chan-Chan, amelynek népszerűsége Kubában és az ország határain túl is vetekszik Joseito Fernandez Guantanamérájával, avagy Carlos Puebla Comandantéjával.

Compay Segundo már 90 éves volt, amikor a világhírnév szele megcsapta. Későn jött, de megérdemelt sikerként. A New York-i Carnegie Hallban, a párizsi Olympiában, avagy a Vatikánban, a II. János Pál pápának ajánlott koncerteken ugyanolyan természetesen viselkedett, mint egykor – tíz-egynéhány évesen – Santiagójában első fellépésein, amikor még klarinétozott. Szeretett és tudott is élni, énekelni, gitározni, udvarolni és persze szivarozni. – Az élet nem arra van, hogy megkeseredetten éljük le – nyilatkozta néhány éve. Nagymamája 116 évet élt meg, hátha neki is megadatik ez, gondolta akkor. Maga mesélte el, hogy ötéves korától rendre meggyújtotta a szivart nagyapjának. A szivar, s elsősorban a Monte Christo márka, egész életén végigkísérte: kilencven éven felül is napi két szál volt az adagja. A nyolc évtizedes muzsikusi pályafutásában volt is egy majd’ húszéves kitérő, amikor a Fidel Castro vezette forradalom győzelmét követően, 1959 után a havannai szivargyárban sodorta a dohányleveleket. Mint utólag említette, naponta húsz szivar került ki keze alól. Pedig akkor már a legismertebb hazai zenészek sorába tartozott, csak hát a forradalom kezdeti hevében új erkölcshöz kellett alkalmazkodni. Emellett jöttek az új, a hatalom által jobban támogatott divatirányzatok, a politikai töltetű dalok, az új generáció pedig már új zenére vágyott.

Compay Segundo 1907-ben született Maximo Francisco Repilado Munoz néven. Személyéhez fűződik az armónico, a héthúros gitár, a hagyományos spanyol gitár és a kubai tres elegye. – Stílusa összetéveszthetetlen volt, oly jellemző a keleti országrészre, ahonnan a son származik – mondja most a bőgős „Cachao”, aki 1934-től ismerte, azóta, hogy Compay Segundo Havannába költözött, s az akkor legnépszerűbb kubai zenekarhoz, Miguel Matamoros szeptettjéhez csatlakozzon. Francisco Repilado már ezt megelőzően ismert volt, Santiagóban a trova énekes, Nico Saquito zenekarában játszott ünnepeken. 1938-ban hozta létre a Hatuey kvartettet Lorenzo Hierre-zuelóval, akivel később duóban arattak nagy sikert. Művészneve is a Los Compadres idejéből származott: a Compay a companero (társ, barát) kelet-kubai változata, a Segundo pedig utalás a másodgitárosi és énekesi szerepkörre. Volt saját bandája is Compay Segundo y sus Muchachos néven.

A forradalom győzelme után az éjszakai élet lecsendesült Havannában, a son beszorult az éttermek falai közé, a híres Bodeguita del Medióba, avagy Hemingway Floriditájába, valamint Varadero tengerparti üdülőparadicsom bárjaiba. Hiszen a tradicionális kubai zene, a tenger, a nap, a szivar, a mojito és egyéb koktélok mind összetartoznak. Ugyanakkor a koncertek színpadát új stílusok kezdték uralni. Jöttek a trova énekesek, illetve a hetvenes-nyolcvanas években kinőtte magát egy új muzsikus nemzedék, mint például az Irakere együttes, amely afrokubai zenéjével aratott Kuba határain túl is nagy sikert.

Chucho Valdes zenekar-alapító zongorista hű maradt Kubához, Castro rendszeréhez, ám az együttes néhány tagja, mint a szaxofonos Paquito Riviera, avagy a trombitás Arturo Sandoval az Egyesült Államokban futott be dzsesszkarriert.

Compay Segundo a son egyéb korosabb képviselőivel együtt háttérbe szorult, nevük már-már feledésbe merült, mígnem a külföldi turisták kezdték felfedezni ezt a fél évszázados múltra visszatekintő kubai zenét. Compay Segundót először spanyolországi koncertre invitálták, majd Európa több nagyvárosába is eljutott. Nem maradt külföldön, pedig talán lehetett volna oka a sértődöttségre, az otthoni mellőztetésre. A kubai kultúrpolitika nem gördített akadályt a zenészek, énekesek külföldi turnéi elé, ha csak valaki nem követett el olyan bakit, hogy bírálja Fidel Castro rendszerét.

A kubai zene hódított Floridában, Miamiban is, a majd egymillió emigráns körében. Nem ismert, hogy az amerikai gitáros Ry Cooder figyelmét miként keltette fel a Kubában élő, „elfelejtett” zenésznemzedék. A lényeg az eredmény. Compay Segundo segédletével összegyűjtötték a negyvenes-ötvenes évek havannai Buena Vista Social Club egykori profijait, s megszületett a Grammy-díjas lemez. S Ry Cooder ötletére Wim Wenders készített dokumentumfilmet a zenészekről, életükről.

Már a világsiker csúcspontján, 1998-ban a Miami Beach konferencia-központban megpróbálták Castro-ellenes állásfoglalásra késztetni. – A politikában nulla vagyok. Ám mindenféle „anti” ellen vagyok, mert mindenkinek vannak érdemei, amiket el kell ismerni – mondta. – Az én életfelfogásom egyszerű és világos: másokat gyönyörködtetek. Művész vagyok és nem politikus – rázta le végleg az újságírókat Compay Segundo. A Buena Vista Social Club művészei később lemondták miami koncertjeiket az emigránsok keltette ellenséges hangulat miatt.