Munkát keres? Szokjon le a dohányzásról!

Washington |

<p>A dohányzók nehezebben kapnak munkát, mint a nem dohányzók, és sokkal tovább maradnak munkanélküliek is a kaliforniai Stanford Egyetem orvosi karának friss tanulmánya szerint.</p>

Ha talál is munkát a dohányos, kevesebbet keres, mint aki füst nélkül él - olvasható a JAMA Internal Medicine orvosi szaklap friss számában.

A cigarettázás és a munkanélküliség közötti összefüggés felderítésére a kutatók 131 munkanélküli és munkát kereső dohányost kérdeztek meg. A kutatásba bevontak 120 olyan munkanélkülit is, akik nem dohányoztak.

A résztvevőket a kutatás elején, hat hónappal, majd egy évvel később is kikérdezték. Egy évvel a tanulmány kezdete után a dohányosoknak csak 27 százaléka, míg a nem dohányzók 56 százaléka talált munkát. Azok a cigarettázók, akik elhelyezkedtek, átlagosan óránként öt dollárral kerestek kevesebbet, mint a nem dohányzó dolgozók.

Ugyan a kutatók kimutatták már a kapcsolatot a dohányzás és a munkanélküliség között, az ok-okozati összefüggést nehéz bizonyítani.

A kutatás résztvevői úgy választották ki, hogy sokféle réteget képviseljenek, tehát ne torzíthassa az eredményeket például az iskolai végzettség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?