Mozgalmas olasz fél év várható az unióban

Ő ilyen, így viselkedik a kulisszák mögött is, ahol az Európai Unió legkeményebb belső alkudozásai folynak. Eleinte megdöbbenést keltett a folytonos kiszámíthatóságra alapuló európai elitklubban, mára már egyszerre utálják és csodálják. Utálják, mert a legváratlanabb pillanatban rúg föl egy késznek látszó alkut, és mert nyíltan fittyet hány az írott és íratlan szabályokra, sőt a megállapodásokra is. S csodálják, mert a végén minden (majdnem minden) bejön neki. Berlusconi bevallott célja, hogy vezető középhatalommá (értsd: Nagy-Britanniával, Franciaországgal és Németországgal egyenrangú európai és világszereplővé) teszi Itáliát. Ez már önmagában elég, hogy a hármak és a féltékeny Spanyolország irritálva érezzék magukat. De Berlusconi rátesz még néhány lapáttal. Hol „elfelejti” a közös álláspontot képviselni, hol ellenkezőleg, az EU felhatalmazása nélkül Európa elnökének szerepében tetszeleg. S nem retten vissza attól, hogy a tagtársak rendreutasítják. Mosolyog, tessék-lássék helyreigazít, aztán folytatja, ahol abbahagyta.

Szinte minden uniós kollégáját nyilvánosan megsértette már valamivel. Sebaj, előáll az ötlettel: a huszonöt miniszterelnök együtt alakítson igazi európai kormányt, a máltai kormányfő lenne például a tengerészeti miniszter. Ő maga nyilván a külügyeket vinné, hiszen EU-elnöksége fél évében kissé felgyorsítaná a világtörténelmet. Programja szerint először is laza tenyeressel újrarendezi az Amerika–Európa viszonyt, aztán fonákkal megtartja a közel-keleti békekonferenciát (Szicíliában), majd jön a pörgetés: felveszi Izraelt az EU-ba, Oroszországgal együtt, végül a lecsapás: összerendezi Irakot, Iránt, Szíriát, Afganisztánt, hirtelenjében a Balkánt is.

A pingpongszerűen cikázó ötletek láttán Brüsszelben csöndesen csóválják a fejüket. Az Európai Bizottság nem szólhat egy szót sem, mert nem bírálhat egy adott tagállamot – főleg, ha az a soros elnök. Ráadásul az olasz baloldali Romano Prodi, aki a bizottság elnöke, Berlusconi hazai ellenfele volt és lesz. És hát Proditól sem idegenek az elhamarkodott, utóbb pontosítandó kijelentések. Ami pedig a tagállamközi Miniszteri Tanácsot illeti, értelemszerűen nem hülyézheti le a saját elnökét. Már csak azért sem, mert Berlusconi gyakran hülyéskedik, de egyáltalán nem hülye. Ez még az Európai Parlamentben is kiderült, pedig ott lekápózott egy német képviselőt, és attól fogva senki sem törődött a programbeszédével. Holott ebben lendületes és logikus terveket adott elő, amelyek, ha vitathatóak is, de valóban életet lehelhetnek a bővítésbe és hatalmi vitákba belefáradt unióba. Hetvenmilliárd eurós „közmunkaterve” – ha lehántjuk róla a populista mázat – valóban az európai infrastruktúra- és kutatás-fejlesztés átfogó víziója, amely talán lendületet ad az egész gazdaságnak is. De ha nem is, nyilvánvaló: Európa e két területen kerül egyre nagyobb hátrányba Amerikával és Ázsiával szemben, holott mindkettőt szeretné megelőzni, alig hat év múlva. És a Berlusconit lenéző komoly politikusok nem tagadhatják, hogy a munkaerő- és a pénzpiac uniós reformjával évek óta adósak.

Kitűnő ötlet az is, hogy a kisvállalkozók, különösen a kezdő, fiatal businesslegények EU-pénzt kapjanak üzletük berendezésére. Pontosabban arra, hogy megvehessék vagy megfinanszírozhassák a legmodernebb technológiákat a cégecske felszerelésekor, és arra is, hogy megfizethessék a legjobb kutatókat. Berlusconi, aki maga is alulról küzdötte fel magát Itália leggazdagabb emberévé (más kérdés, hogyan), tucatnyi „felküzdést segítő” ötletet emeltetett be az uniós elnökség programjába.

Ám az iménti zárójelbe tett kérdés – hogyan is lett Berlusconi Itália, majd ennek folytán most az EU első embere? – árnyékot vet a legfényesebb tervekre is. Egy kis híján rovott múltú, a törvényt, az illemet és a becsületszót lazán értelmező, nyíltan populista médiamágnás elnökli a legelitebb hatalmi klubot, ahol ugyan akad más korrupt, szószegő és erőszakos tagtárs is, de egyetlen olyan se, aki egy személyben mindhárom politikusi „erényt” magáénak mondhatja. S aki hetvenkedik is ezzel, már ha nem más „rágalmazza” meg vele. Berlusconi azonban ülésről ülésre, szereplésről szereplésre mutatja: én ilyen vagyok, és ti nem tudtok velem mit csinálni. Titkon ti is szeretnétek ilyenek lenni!

ĺgy hát izgalmas, botrányos fordulatokban bővelkedő elnökségi fél év következik. Az, amelyben talán jóváhagyják az EU zengzetes új alkotmányát a tisztességes, polgárbarát kormányzásról, illetve az európai értékekről. Brüsszelben azt remélik, hogy a lehető legkevesebb kínos jelenettel megússzák. S ha így lesz, akkor csak hab a tortán, ha Berlusconi jó ötleteiből megvalósul néhány.

Brüsszel, 2003. július

BERLUSCONI ARANYKÖPÉSEI

Saját magáról

„A legjobb politikai vezető Európában és a világon.”

„A megfelelő ember a megfelelő poszton.”

Az ellene indított, időközben felfüggesztett perről, amelyben tagadja, hogy bírókat vesztegetett meg, megakadályozandó egy állami élelmiszer-ipari vállalat eladását a vetélytárs Carlo de Benedettinek. „Azt hiszem, Berlusconi polgártársat meg kellene dicsérni, amiért megakadályozta, hogy ellopják az állam vagyonát. Polgári érdemeimért aranyéremre számítottam, hiszen gondoskodtam róla, hogy az állam kétezer milliárd lírát keressen.”

Tudatában kell lennünk civilizációnk felsőbbrendűségének: olyan rendszer ez, amely garantálja a jólétet, az emberi jogok tiszteletben tartását és – az iszlám országokkal ellentétben – a vallási és politikai jogok tiszteletben tartását, s amelynek értéke a különbözőség megértése, a tolerancia.”

Miután világszerte elítélték fenti kijelentését

„Semmit sem mondtam az iszlám civilizáció ellen. Néhányan a baloldali olasz sajtóban rossz színben akarnak feltüntetni, és tönkretenni kapcsolataimat az arabokkal és a muzulmánokkal.”

Az érdekütközésről, hogy egyszerre Olaszország miniszterelnöke és egyik legnagyobb iparmágnása, hatalmas médiabirodalommal

„Ha, miközben mindenki érdekeit védem, a saját érdekeimmel is törődöm, nem beszélhetünk érdekütközésről.”

Az olasz igazságszolgáltatásról

„Az olasz sajtó nyolcvanöt százaléka baloldali, és a bírók között még rosszabb az arány. Olaszországban a bírói kar átpolitizáltsága olyan, mint egy rákbetegség, amelyet kezelni kell.”

A történelemről

„Róma alapítói Romulus és Remulus.”