A résztvevők az 1070 eurós fődíjért küzdenek.
Most zajlik a leglustább emberek versenye – van, aki már egy hónapja nem csinál semmit
Az észak-montenegrói Brezna faluban minden évben megrendezik a lusta emberek versenyét. Idén a 21 résztvevő közül 14 nem volt elég lusta ahhoz, hogy egyáltalán részt vegyen a versenyen.
A résztvevők az 1070 eurós fődíjért küzdenek.
A tavalyi nyertes 117 órányi lustálkodással nyert. Az NDTV friss helyzetjelentése szerint azonban idén a versenyzők már a 26. napon is túl vannak, ami rekordnak számít.
A résztvevők kizárólag egy helyben feküdhetnek, közben ehetnek, ihatnak és a telefonjukat is használhatják, aki azonban felül vagy feláll, azt azonnal kizárják. A mosdót nyolcóránként tíz percre használhatják.
A verseny során folyamatosan figyelnek a résztvevők egészségi állapotára, az indulók szigorú előírások szerint élvezik a kényelmet.
A versenyt először 12 évvel ezelőtt rendezték meg azzal a céllal, hogy bebizonyítsák: a sztereotípiák ellenére a montenegróiak nem is annyira lusták.
(24.hu, cszs)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.