Minden idők legnézettebb teljes napfogyatkozása volt a tegnapi

Washington |

<p>Minden idők legnézettebb látványossága volt az Egyesült Államokban a hétfői napfogyatkozás.</p>

A kilencvenkilenc éve nem látott természeti jelenség miatt becslések szerint legalább 7,4 millió ember utazott az ország azon térségeibe, ahol jól látható volt, amint a Hold két és fél percig kitakarta a Napot. Az érintett területeken az Egyesült Államok északnyugati térségétől délkeletig húzódó, mintegy 100 kilométer széles sávban, ráadásul mintegy 12 millióan élnek. 

Az Egyesült Államok többi térségeiben részlegesen lehetett látni a napfogyatkozást, csakúgy, mint Közép-Amerikában és Dél-Amerika északi térségeiben.

Élő közvetítés

Az amerikai űrkutatási hivatal arról számolt be, hogy tévéközvetítését az égi jelenségről - amelyet számos műhold, repülőgép és több mint 50 meteorológiai léggömb segített - mintegy 4,4 millió ember nézte élőben a nap folyamán, ami a NASA történetének legnagyobb nézettségű eseménye volt.

Az emberek az állatok és növények viselkedését is próbálták megfigyelni a teljes sötétség idején. A nashville-i állatkertben mintegy hétezren voltak kíváncsiak az állatok reagálásra. A zsiráfok körbe-körbe kezdtek el rohanni, a flamingók egymáshoz bújva csoportokba verődtek, a rinocéroszok kissé megzavarodtak, amikor rövid időre leszállt a sötétség. Az állatgondozók azonban óva intettek bármilyen következtetés levonásától, mivel nem tudták felmérni, hogy a teljes napfogyatkozás, vagy a hatalmas nézősereg zaja okozta-e az állatok furcsa viselkedését.

A napfogyatkozásról nevezték el a kislányukat

Washingtonban lefényképezték, amint a Fehér Ház erkélyén Donald Trump amerikai elnök a szakemberek figyelmeztetése ellenére levette védőszemüvegét és közvetlenül a Napba nézett. Valaki figyelmeztette is őt arra, hogy ne nézzen fel, mivel az súlyos szemkárosodást okozhat. Ekkor Trump, felesége, Melania és fia Baron felvették a védőszemüveget és úgy nézték a jelenséget. 

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"285698","attributes":{"alt":"","author":"SITA/AP-felvétel","class":"media-image","height":"1803","style":"width: 600px; height: 400px;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"2704"}}]]

A hétfői napfogyatkozásról kapta nevét a dél-karolinai Grennville-ben hétfő reggel született kislány. Amikor az édesanyánál megindultak a fájások és férjével a kórházba siettek, az úton döntötték el, hogy ha a nap folyamán megszületik gyermekük, akkor az Eclipse nevet kapja. 

Jó hatással van a tőzsdére

A napfogyatkozás elemzők szerint az amerikai tőzsdékre is hatással van. Gazdaságtörténészek kimutatták, hogy ilyen égi jelenségek után mindig kimagaslóan teljesítettek a tőzsdék.

"1900 óta a történelem azt mutatja, hogy a részvényárak mintegy 17,2 százalékkal voltak magasabbak egy évvel a teljes napfogyatkozás után" - mondta Per Ryan Detrick,az LPL Financial vezetőelemzője.

Legutóbb, 1991 júliusában, amikor csak az Egyesült Államok egyetlen államából volt megfigyelhető teljes napfogyatkozás, az amerikai részvények 9,9 százalékkal emelkedtek az LPL Financial által gyűjtött adatok szerint. 

JÓ ÜZLET VOLT AZ ÉVSZÁZAD NAPFOGYATKOZÁSA AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBAN

Az elemzők azonban óvnak attól, hogy a túl komolyan vegyék a kutatás adatait, mondván a piacokra leginkább más tényezők, a politikai és a gazdasági helyzet van leginkább hatással.   

Teljes napfogyatkozás legközelebb 2024. április 8-án az Egyesült Államok szárazföldi területeit szeli majd át.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?