Milyen a sikeres párkapcsolat?

Egy idő után valamelyikükben törvényszerűen feltámad a szabadságvágy, szeretné legalább rövid időre a saját önálló életét élni. A fojtogató közelség felfokozza az eltávolodás iránti igényt, ráadásul ez nem egyszerre és nem egyforma erővel jelentkezik mindkettőjüknél. A tapasztalatok szerint a nők erősebben és tovább akarják fenntartani a minden más személyt, sőt gondolatot is kizáró intimitást, mint a férfiak.

A házassági problémák szakértői szerint ez a különbség nagyon hamar krízishez vezethet már a kapcsolat elején, ha nem tudják az érintettek nyíltan megbeszélni az eltérő elvárásaikat. Könnyen belecsúszhatnak az üldöző és a menekülő szerepébe, ha egyikük (általában a férfi) fogolynak érzi magát a kapcsolatban, a másik pedig (többnyire a nő) minden erővel vissza akarja tartani partnerét a külvilág felé való nyitástól. Nyilván mindkettőjük magatartása túlzó, és még szélsőségesebbé válik, ha elmarad az őszinte beszélgetés. Itt elsősorban azt kell tisztázni, hogy hajlandók-e mindketten engedni az elvárásaikból. Az egyezkedés során szembesülnek azzal, hogy ha nem sikerül közös nevezőre jutni, az akár a kapcsolat végét is jelentheti. Az esetek többségében az eltávolodás korai szakaszában még minden helyre hozható lenne, ha ezek a fontos beszélgetések valóban megtörténnének.

Mire jó az életterv?

Manapság, amikor az intimitást és függetlenséget egyaránt fontosnak tartjuk, ajánlatos, hogy mindenki rendelkezzen saját élettervvel, amelynek megvalósítása nem függ a házasságkötéstől. Ez az életterv elsősorban a saját egzisztenciális, lelki terveinkkel és ezek kivitelezésének feltételeivel foglalkozik. Olyan pontokat tartalmaz, mint a saját képességeink és érdeklődésünk felsorolása, azoknak az értékeknek a listája, amelyeket követni akarunk.

Ez az életterv segíthet bennünket abban, hogy elkerüljük az érzelmi rabszolgaságot. Sokak számára ugyanis a házasság súlyos függőséget jelent. Talán egész életükben nem gondolnak arra, hogy az illetőt többé-kevésbé véletlenül ismerték meg. Száz másik személy is lehetne a párjuk. Tanulságos megfigyelni a környezetünkben, hogy milyen ritkán beszélnek az emberek a megismerkedésük körülményeiről úgy, ahogy az valóban történhetett, nevezetesen a véletlent és a „másként is történhetett volna” lehetőségét is megemlítve. Kétségtelen, ehhez bizonyos fokú humorérzék és bölcsesség is kell, nem könnyű magunknak-egymásnak bevallani, hogy a Nagy Ő sok más személy is lehetett volna.

Csínján az illúziókkal!

Száz évvel ezelőtt igaz, hogy nagyon kevesen váltak el, de amiről alig tudunk, sokkal több volt a nem házasságban élő felnőtt, mint manapság. A felnőtt nők 65 százaléka volt az 1900-as évek elején a mai fejlett országokban egyedülálló – vagy azért, mert sosem ment férjhez, vagy azért, mert a házastársa korán meghalt. A házasodási kedv az 1900-as években kezdetben erőteljesen nőtt, majd az elmúlt 15 évben drámaian csökkenni kezdett. A házassággal való elégedettség ezzel egyenes arányban ugyancsak visszaesett, különösen a nők körében. A megkötött házasságok közül a fejlett országokban általában minden második válással végződik, de az ifjú házasok 75 százaléka még ma is kizárja annak a lehetőségét, hogy a későbbiekben velük is ez történjen. Vagyis a kapcsolat elején minden szebbnek látszik, mint amilyenné később – legalábbis statisztikailag – válik. Azok, akik elégedettek a házasságukkal, a kívülálló számára érzékelhetően idealizálják kapcsolatukat, és házastársukat irreálisan felmagasztalják. A tapasztalatok szerint annál boldogabb egy pár, minél több illúziót táplálnak egymás és a kapcsolat iránt. Ezzel csak az a baj, az illúziók egyben az előrelátás hiányát is jelentik, a párok többsége mindenfajta előkészület és előzetes ismeret nélkül szembesül a saját házassági problémáival, esetleg krízisével. A szakértők szerint sokkal korábban és sokkal reálisabban kellene a párkapcsolat valódi összetevőit, mozgatórugóit megismerni ahhoz, hogy az óriási emberi és anyagi veszteségeket okozó válások számát csökkenteni lehessen.

Hogy kibírjuk egymást (akár) ötven évig

Egy mai házasság szerencsés esetben 50-60 évig is eltart, és ez alatt nagyon fontos változásokat élnek át együtt a házastársak. A házasságok tartósságával és minőségével foglalkozó kutatások általában egyetértenek abban, hogy a kapcsolat minden szakaszában tudatosan kell védekezni a romboló, ellenséges érzelmek, a megszokás, az unalom, az érzelmi igénytelenség ellen. A jó házassághoz természetesen kellenek bizonyos adottságok, de ennél sokkal fontosabb, hogy ugyanúgy gondozni, karbantartani kell, mint egy épületet, egyébként visszafordíthatatlan károsodások lépnek fel. (hp)

Van néhány különösen fontos készség,

elynek gyakorlása meghatározó lehet a házasság fennmaradásában:

a felmerülő konfliktusok eredményes kezelésének képessége;

jó kommunikációs készségek, amelyek a nézeteltérések korrekt, elfogadható rendezéséhez nélkülözhetetlenek;

az indulatok kezelésének képessége, amelynek hiányában a viták veszekedéssé, agresszióvá fajulnak. Ez utóbbiak rövid idő alatt megölik a szerelmet és a válás előszobáját jelentik.