Meteorit csapódott be a nicaraguai főváros területén, sérültek nincsenek

Managua |

<p>Meteorit csapódott be a nicaraguai főváros, Managua területén, hatalmas robajjal és mély krátert hagyva maga után - közölték vasárnap a közép-amerikai ország hatóságai.</p>

A közelben élők százai menekültek ki házaikból, attól tartva, hogy földrengés van. Az eseményben azonban, amely az 1,2 milliós nagyváros nemzetközi reptere közelében, egy erdős területen történt vasárnapra virradó éjjel, csodával határos módon senki sem sérült meg.    Wilfredo Strauss, a helyi földrengésfigyelő intézet egyik szakértőjének szavai szerint az égitest 12 méter átmérőjű és mintegy 5 és fél méter mély krátert vájt a földbe.    A mintegy 50 fokos szögben becsapódó meteorit érkezését a tanúk szerint semmilyen fényjelenség nem kísérte, az általa keltett két kisebb földrengést azonban regisztrálták a földrengésfigyelő intézet műszerei is.    A hatóságok szerint egyelőre nem világos, hogy a meteorit teljesen elégett, vagy az általa ütött kráter mélyén fekszik. A kormány amerikai geológusok segítségét kéri a tudományos jelenség felméréséhez.    A közelben lakók először valamilyen robbanásra gyanakodtak. Az ütközés ereje folyadékot, homokot és port vert fel a levegőbe, s nyomában égett szag terjengett.    A Földre évente átlagosan öt meteorit csapódik be. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?