Megtette első útját az új orosz gép

Moszkva. A Szuhoj (Sukhoi) repülőgépgyár Superjet 100 típusú gépe megtette első útját – jelentette be a cég sajtóosztálya tegnap.
A gép a gyárnak az Amur menti Komszomolszkban lévő kifutópályájáról szállt fel, s 40 percen át volt a levegőben, 1200 méter magasba emelkedve fel.

Moszkva. A Szuhoj (Sukhoi) repülőgépgyár Superjet 100 típusú gépe megtette első útját – jelentette be a cég sajtóosztálya tegnap.

A gép a gyárnak az Amur menti Komszomolszkban lévő kifutópályájáról szállt fel, s 40 percen át volt a levegőben, 1200 méter magasba emelkedve fel.

Ezután kezdődik meg a gép forgalomba helyezéséhez szükséges legalább 600 repülés.

A jelenlegi tervek szerint év végére összeszerelnek négy gépet, s ennek alapján a cég arra számít, hogy a már megrendelt gépek kiszállítása legfeljebb 2-3 hónapot késik. Eddig már 73 darabra van megrendelés, de két orosz társaság az első repülésre várt, s ezután még 27 repülőgépet szándékozik rendelni, a szerződések már elkészültek és aláírásra várnak.

Az első megrendelő az Aeroflot volt, amelynek a szerződés értelmében az első gépet idén novemberben kellett volna megkapni, de a szállítás késni fog. Hogy mikor kerül rá sor, egyelőre nem ismeretes, de a gyár számításai szerint legfeljebb 2-3 hónapos lesz a késés.

Az SSJ az utóbbi évek legnagyobb vállalkozása az orosz repülőgépgyártásban, tervezett költsége 1,4 milliárd dollár. A prototípus szeptemberi bemutatóján Szergej Ivanov első miniszterelnök-helyettes azt mondta róla, ez lesz az első orosz személyszállító repülőgép, amely megfelel a nemzetközi normáknak.

Gyártója, a Szuhoj Polgári Repülőgépek Zrt. a száz százalékos állami tulajdonban lévő Szuhoj Rt. leányvállalata, s 2000-ben hozták létre polgári légi projektek – köztük a Szuhoj (Sukhoi) Superjet-100 (SSJ) kidolgozására. A brazil Embraer és a kanadai Bombardier gyárak modelljeivel versenyző, regionális rendeltetésű, 75–95 személyes kategóriába tartozó SSJ 100 kifejlesztése 2001-ben kezdődött, katalógusára felszereltségétől függően 23,4–28,9 millió dollár.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?