Megerőszakolásáról beszélt Jane Fonda

New York |

<div>Megerőszakolták, gyerekként szexuálisan bántalmazták Jane Fondát.&nbsp;Erről az Oscar-díjas színésznő egy friss interjúban beszélt, amelyet a szintén Oscarral elismert Brie Larson készített vele a The Edit című magazin számára.&nbsp;</div>

Az interjúban a múltjában történt traumatikus élményeiről beszélt, és súlyos szemrehányásokat tett az életében szereplő férfiaknak.„Megerőszakoltak, gyerekként szexuálisan bántalmaztak, kirúgtak, mert nem akartam lefeküdni a főnökkel, és mindig azt gondoltam, hogy az én hibám, rosszat mondtam vagy rosszat tettem” – fogalmazott a 79 éves színésznő.  Részleteket nem árult el, de azt elmondta, hogy élete során sok macho gondolkodású férfit ismert meg. „Jelentéktelennek éreztem magam. Aztán egyszer csak úgy döntöttem, nem adom fel önmagamat azért, hogy tetsszem egy férfinak. Azzal a betegséggel nőttem fel, hogy mindenkinek meg akartam felelni, de aztán csatlakoztam egy nőjogi mozgalomhoz” – mondta. „Ismerek olyan fiatal nőket, akiket megerőszakoltak, és még csak nem is voltak tudatában. Azt gondolták, nem mondtak elég egyértelműen nemet. A női mozgalmak egyik nagy eredménye annak felismerése, hogy a megerőszakolás és a testi erőszak nem a nők hibája” – hangsúlyozta Fonda.  Jane Fonda, aki az 1970-es években két Oscar-díjat is kapott, és fitneszvideói is világhírűvé váltak, az 1982-ben elhunyt színész, Henry Fonda lánya. Háromszor ment férjhez, legutóbbi, a CNN hírtelevíziót alapító Ted Turnerrel kötött házassága 2001-ben ért véget. Memoárjában már 2005-ben írt traumatikus gyerekkoráról: anyja öngyilkos lett, amikor még nagyon fiatal volt, valamint harminc éven át bulimiában szenvedett. [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"267787","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"300"}}]] A színésznő gyakran adott hangot véleményének politikai és társadalmi kérdésekben, az 1970-es években az Egyesült Államok háborúellenes mozgalmainak egyik legismertebb aktivistájává vált. Ezért is tüntetik ki szombaton Hamburgban az Arany Kamera-életműdíjjal, amelyet a Hörzu német televíziós magazin 1949 óta ítél oda, az 1980-as évek óta nemzetközi sztárok is megkaphatják. Jane Fonda személyesen veszi át a díjat a gálán, amelyet a ZDF televízió élőben közvetít. Fonda csak 31 évesen, a vietnami háború miatt vált aktivistává – emlékezett az interjúban. „Mindegy volt nekem az is, ha soha többé nem kapok munkát. Eljátszottam azzal a gondolattal is, hogy teljes időmben aktivista leszek. Apámat rémületbe ejtettem ezzel, mert az ötvenes években karrierek mentek így tönkre” – mondta a színésznő.  A feministák új generációjának azt a tanácsot adta: „legyenek tisztában azzal, hogy az aktivizmus minden formája megváltoztathatja a politikát. Így volt ez a múltban és így lesz a jövőben is”.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?