A „Sokszínű természet – sokszínű társadalom” oktató-nevelő program a közelmúltban nagy jelentőséggel bíró rendezvénnyel folytatódott a komáromi Selye János Gimnáziumban. Az intézmény és a Komáromi Zsidó Hitközösség szervezésében megrendezték a holocaust-emléknapot.
Megdöbbentő időutazás
A kb. 100 diákot mozgósító rendezvény programját Fritz Zsuzsa tanár, Paszternák András és Paszternák Tamás úgy próbálták öszszeállítani, hogy a résztvevők necsak passzív szereplői, hanem aktív részesei legyenek a napnak. Egy „időutazással” kezdtek, melynek során a gyerekek különböző történeteket hallhattak egy komáromi zsidó családról. A család egyik tagja az ő képzeletbeli osztálytársuk, s ezzel kapcsolatban kaptak feladatokat, melyeket meg kellett oldaniuk. A diákok a második részben a zsidóság egykori jelentős épületeit ismerhették meg, melynek ma már nem nagyon emlékeztetnek külsejükre. Közben átvonultak a menház épületébe, ahol szintén kaptak egy rövid ismertetőt a ház történetéről, és a hozzá kapcsolódó jelentősebb személyiségekről. A harmadik részben három autentikus helyszínen, a menház termeiben forgószínpadszerűen szerezhettek ismereteket a zsidó nép történetéről, szokásaikról. Az ismertetések, előadások és a feladatok megoldását követően a megemlékezés a gimnázium aulájában folytatódott. Az elsötétített teremben a narrátor halk zene és gyertyafény mellett mesélte a zsidó család történetét, mi lett velük a holocaust idején. Az új ismeretekkel gazdagodva, a vetítővászon és a magnetofon segítségével több kérdésre választ kaphattak a gyerekek. Mi történt a komáromi zsidókkal? Mit tettek a többiek? Mi lett a világ zsidóságával? A közelmúltban ezzel az igényes és bizonyára számos új információt nyújtó megemlékezéssel, illetve magával a „Sokszínű természet – sokszínű társadalom” programsorozattal a gimnázium igazgatójának szavaival élve „segíthetjük a diákokat, hogy globálisan szemléljék a világot, elfogadva a másságot is, mert csak így lehet ép társadalmat építeni.”
Az emléknap utáni tanulságokról, érzésekről Molnár Gusztáv, másodikos tanuló vallott: „Számomra nagyon tanulságos volt ez a mai nap. Természetesen sokat hallottam és tanultam a zsidóságról, de ennyire „emberközelien” még nem szembesültem a sorsukkal, kultúrájukkal. Egészen másképp látom ezek után a múltbeli, vagy akár a jelenlegi helyzetüket, hiszen olyan előadókkal, diákokkal találkoztam a nap folyamán, akik zsidóként a mindennapjaikban is próbálják megőrizni hagyományaikat, szokásaikat. Szerintem – s merem ezt mondani a többi osztálytársam nevében is – mindannyiunkat gondolkodóba ejtettek az elmondott történetek, a levetített filmrészletek, egyének, családok sorsának alakulásáról.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.