Médiatanács: az RTL Klub 144 millió forint büntetést kapott a Való Világ 4. miatt

Budapest |

<p>Összesen mintegy 144 millió forint büntetést rótt ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa az RTL Klub Való Világ című műsora 4. szériája novemberi és decemberi adásainak szabálysértései miatt - jelentette be a médiatanács szóvivője szerdán Budapesten, a testület ülése után tartott sajtótájékoztatón.</p>

A sorozat vizsgálata nyomán hozott döntésről elmondta: az RTL Klub a műsor sugárzása előtt etikai kódexben vállalta bizonyos szabályok betartását. A negyedik szériára azonban ennek ellenére számos nézői panasz érkezett - közülük 127 írásban - a médiatanácshoz erre az időszakra vonatkozóan.

A médiatanács decemberben határozatot hozott a panaszok kivizsgálására a Való Világ 4. teljes műsorfolyamát érintően. Ez azt jelenti, hogy a műsorfigyelők hivatalból az adásokat percről percre vizsgálták és elemezték. A mostani döntéselőkészítő anyagban kizárólag a novemberi és decemberi vizsgálatok szerepelnek - hívta fel a figyelmet Kiricsi Karola.

A médiatanács a kiskorúak védelmére vonatkozó rendelkezések megsértése miatt összesen csaknem 130 millió forintos büntetést szabott ki: ezen belül a műsorok rossz korhatári besorolása miatt 110 millió 354 ezer forint kötbért szabtak ki, illetve az előzetesek rossz időpontban való sugárzása miatt további 19 millió 312 ezer forint büntetést állapítottak meg.

A szóvivő elmondása szerint a szolgáltató a "12 éven aluliak számára csak nagykorú felügyelete mellett ajánlott" besorolást használta. Tavaly novemberben és decemberben azonban negyven alkalommal sértette meg ezt a korhatári besorolást a műsorfolyamban megjelenő tartalmakkal - mutatott rá, hozzátéve: "szinte lehetetlen felsorolni azokat az eseteket, amelyek miatt a médiatanács a bírságokat kiszabta".

A médiatanács összességében megállapította, hogy a műsorra jellemző volt "a hatásvadász feldolgozási mód", és halmozottan megjelent benne az agresszió, a hisztéria, a szexualitás, az intrika, a trágárság, illetve az alkohol- és cigarettafogyasztás. Mindezek alkalmasak voltak a kiskorúak személyiségfejlődésének súlyos, negatív befolyásolására, ezek alapján a médiatanács határozata szerint ezeket a műsorokat "16-os karikával kellett volna ellátni, azaz 3-as kategóriába kellett volna sorolni".

Mint mondta, az összeg nagyságát az is indokolja, hogy sok kiskorú láthatta a vizsgált időszakban ezeket az adásokat és a műsorelőzeteseket. Ennek alátámasztására Kiricsi Karola elmondta, hogy adataik szerint december 20-án a 19 órától sugárzott adást 288.808 4-12 év közötti gyermek nézhette.

A médiatanács szerdán azt is megállapította, hogy az egyes epizódok műsorelőzeteseit az azokhoz fűződő hibás életkorhatári besorolás miatt rossz időpontban sugározta az RTL Klub. Ez összesen több mint száznegyven  alkalommal történt meg - tette hozzá.

Megemlítette, hogy a reklámszabályokat 377-szer sértette meg a Való Világ 4. november-decemberben az akkori szabályozás alapján. Január 1-től azonban az életbe lépett új médiatörvény megengedőbb szabályokat alkalmaz a reklámok, kereskedelmi közlemények megjelenítésével kapcsolatban - hívta fel a figyelmet a szóvivő, majd hozzáfűzte: a médiatanács ugyanakkor nem tudott eltekinteni a decemberig sugárzott műsorokban közölt reklámok jogsértésének szankcionálásától.

Kiricsi Karola enyhítő körülményként említette, hogy a médiatanács nem a jogsértések számát (377), hanem csupán a jogsértő adások számát (38) vette figyelembe a bírság kiszabásakor. További enyhítést eredményezett a szankció kiszabásánál, hogy a lehetséges maximális pénzbüntetés egy százalékát szabta ki a médiatanács, így jött ki a 14 millió forintos pénzbüntetés a reklámszabályok megsértése miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?