Mariah Carey amerikai énekesnő gyermeket vár

New York |

<p>Mariah Carey amerikai énekesnőnek hamarosan altatódalokat is fel kell vennie repertoárjába, a sztár ugyanis csütörtökön bejelentette, hogy gyermeket vár.</p>

A Grammy-díjas énekesnő, akinek ez lesz az első gyermeke, az NBC reggeli műsorában csütörtökön sugárzott interjújában férjével, Nick Cannon rapperrel együtt jelentette be, hogy várandós.
"Igen, terhes vagyok, ez igaz. Még az elején járok, a babát tavaszra várjuk" - mondta Carey, megerősítve a hónapok óta keringő pletykákat.
A 40 éves Careyvel kapcsolatban már két évvel ezelőtti házasságkötésüket követően is felmerültek terhességi pletykák. Mint most elárulta, valóban várandós volt, de elveszítette a magzatot. Ez nagy szomorúságot jelentett, s időre volt szükségük, hogy feldolgozzák - tette hozzá.
Carey 13. stúdióalbuma, a Merry Christmas II You jövő héten jelenik meg. Az énekesnő két évtizedes karrierje során több mint 200 millió lemezt adott el, és 18 dala jutott el a slágerlisták első helyéig az Egyesült Államokban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?