Már harmincnégy halott

Jakarta. Harmincnégyre emelkedett a pénteki indonéziai földrengés halálos áldozatainak száma, a természeti csapástól sújtott Pápua tartományban újabb erős utórengést észleltek.
A saját készítésű sátrakban lakó emberek tegnapra virradóra a Richter-skála szerint 5,3-as fokozatú utórengésre ébredtek.

Jakarta. Harmincnégyre emelkedett a pénteki indonéziai földrengés halálos áldozatainak száma, a természeti csapástól sújtott Pápua tartományban újabb erős utórengést észleltek.

A saját készítésű sátrakban lakó emberek tegnapra virradóra a Richter-skála szerint 5,3-as fokozatú utórengésre ébredtek. Ezen az erős rengésen kívül további nyolc utórengés volt vasárnap, de egyik sem érte el a 3-as fokozatot.

A legtöbb halottat a 26 ezer lakost számláló Nabire városból jelentették. A földrengés iskolákat, középületeket, templomokat hidakat döntött romba, illetve rongált meg és károk keletkeztek a helyi repülőtér kifutópályáján is. Yusuf Kalla társadalombiztosítási miniszter közölte, hogy a cementből épült házak többsége összeomlott. Az amerikai földrengésjelző szolgálat 7,1, az ausztráliai 7,2-es fokozatúnak minősítette a pénteki földrengést, amelynek a halottakon kívül több száz sérültje volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?