Magányra ítélve

Apró termete ellenére rengeteg erő lakozott benne. Évek óta küzdött a nyomorral és a gyilkos kórral. Nem adta fel, pedig senkije sem volt. Csak magára számíthatott. Fáradtan ébredt kis szobája keskeny ágyában. Felült, de abban a pillanatban elsötétült előtte a világ.

Apró termete ellenére rengeteg erő lakozott benne. Évek óta küzdött a nyomorral és a gyilkos kórral. Nem adta fel, pedig senkije sem volt. Csak magára számíthatott. Fáradtan ébredt kis szobája keskeny ágyában. Felült, de abban a pillanatban elsötétült előtte a világ. Izzadságcseppek gyöngyöztek homlokán, erőtlen kezével megpróbált kimenekülni az ágy fogságából, de hasztalan. Egyedül volt, senki sem nyitott rá ajtót. Némán tűrt szenvedésével órákig fetrengett az ágyban. Itt a vég, gondolta. Hirtelen kopogás rázta fel a halotti csendet. Van Isten! „Hát persze – a homlokához csapott. – A postás a nyugdíjammal.” Ő lett a megmentője. Kórházba került. Ápolták, gondját viselték. Nem zavart senkit, nem panaszkodott, megszerették. Egy fiatal, energikus ápolónő annyira megkedvelte, hogy felkereste az asszonyt. Beszélgetett vele, főzött rá, ha ideje engedte. A gyermekét egyedül nevelő nő elsírta bánatát: egyik albérletből a másikba költözik, nincs senki, akire támaszkodhatna. Az idős hölgy felajánlotta segítségét, s kérte, költözzön hozzá, így mindketten jól járnak. Megtelt a ház élettel. A gyermek nagyanyjaként szerette az idős hölgyet, aki napról napra jobban érezte magát, újra volt értelme az életének. Két évig tartott a nyugalmas élet. Újra lebetegedett. Érezte, nincs sok hátra, ezért úgy döntött, házikóját a fogadott családjára hagyja. Végrendelkezett. Tudta, e nélkül semmi esély arra, hogy szerettei örököljék a kis ingatlant. A rokonság, aki éltében ajtót sem nyitott rá, lecsapna az örökségre, mint héja a zsákmányára. Megnyugodott. Békében halt meg. Szerettei sírjára friss virágot hordanak még ma is. Hálásak. Az idős hölgy nélkül minden más lett volna...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?