Peking. Magányosak a kínai egykék, a szakértőket egyre jobban nyugtalanítja a kérdés: milyen lesz a rohamosan fejlődő ázsiai óriásállam új felnőtt nemzedéke.
Magányosak az egykék
Az egykés családmodell kíméletlen megvalósítása a népesség rohamos növekedését lefékezte ugyan, de a társadalmi szinten fizetendő árról még csak most kezdenek valamiféle képet kapni a szakértők. A Pekingi Egyetem felmérése szerint az iskolába járó kínai gyermekek közel harmada beilleszkedési gondokkal küzd és szinte képtelen uralkodni érzelmein. A problémás gyermekek a kívülálló számára érthetetlen módon hazudoznak, gyakran lógnak az iskolából, rendszeresen követnek el kisebb lopásokat. Érzelmi állapotukat a szorongás és a félelem uralja, depressziósak.
A tanulmány szerzői arra hívták fel a figyelmet, hogy miközben a hagyományos családmodell gyökeresen megváltozott, a kínai oktatási rendszer gyakorlata és szelleme változatlan maradt. A bajt alapvetően az okozza, hogy a meglévő oktatási rendszer egyáltalán nincs tekintettel az egyénre, az egyéni képességre. A hagyományos értékekhez mereven ragaszkodó iskola falain kívül viszont a diákok a nyugati szokások, a versenyszellem és a fogyasztási kultusz terjedésével találkoznak. Ráadásul az iskola szigora mellett az egyedüli gyermekre sokkal nagyobb a nyomás a családon belül is, hiszen a szülők csak az egyetlen gyermeküktől várják el, hogy bejusson az egyetemre, ami Kínában – az arányokat tekintve – ugyancsak keveseknek adatik meg.
A felmérés szerint különösen a szegényebb családokban és az olyan nagyvárosokban súlyos a gond, mint Peking vagy Sanghaj. A baj nagyságát jellemzi az a másik felmérés, amely kimutatta, hogy Sanghajban az iskolába járó diákok majdnem egynegyede gondolt már az öngyilkosságra, hat százalékuk pedig egyszer már kísérletet is tett arra, hogy véget vessen az életének.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.