Ma kezdődik az advent

A régi időkben éjfélkor harangszó hirdette az advent, valamint az egyházi év kezdetét. Az ünnep eredete az V–VI. századra nyúlik vissza, ebben az időben az emberek szigorú böjtöt tartottak, ezalatt tiltották a zajos mulatságokat és az ünnepélyes házasságkötést. Ez utóbbit az 1611. évi nagyszombati zsinat püspöki engedélytől tette függővé. Advent idején a katolikus templomokban Szűz Mária tiszteletére sok helyen úgynevezett Rorate-miséket tartanak reggelente, amelyek december 8-ához, a szeplőtelen fogantatás ünnepéhez kapcsolódnak. A rorate szó arra utal, hogy a misék szövege ezzel, a „harmatozzatok” kifejezéssel kezdődik.

Az ünnep hagyományai közé tartozik az adventi koszorúk készítése, amelyeket aztán a templomokban, az otthonokban és a különféle közösségek helyiségeiben függesztenek fel vagy helyeznek el. A többnyire fenyőágakból kötött koszorún négy gyertya található, melyeket az advent négy vasárnapján gyújtanak meg: az elsőn egyet, a másodikon kettőt, a harmadikon hármat, majd a negyediken valamennyit.

Még az ősi időkből származik a varázskör gondolata. Koszorút fontak az emberek szalmából, fűzfavesszőből vagy zöld fenyőágakból, és vörös meg aranyszín szalagokkal díszítették. A zöld a termés színe volt, a piros az életé, a sárga és az arany a fényé. A koszorú vagy a kör az örökkévalóság jelképe volt, és a varázserőé is, amely nem törik meg, nem múlik el. Azt tartották, hogy az ilyen szent koszorúkkal minden gonosz szellemet távol lehet tartani a háztól.

Ez az ősi varázslat idővel feledésbe merült, s csak 1838-ban újította fel Johann Heinrich Wichern protestáns lelkész, aki az első gyermekotthon alapítója volt Hamburgban. A ház egyik termébe fából hatalmas csillárt készített, és minden istentiszteleten (adventben naponta tartotta) újabb gyertyát tűzött a csillárkoszorúba. Ez a szép ötlet gyorsan követőkre talált más gyermekotthonokban is. Évről évre szebben és szebben díszítették fel ezeket a koszorúkat, míg 1860-ban egy berlini gyermekotthonban a fakarikát fonott fenyőkoszorúval helyettesítették, és a huszonnégy gyertya helyett csupán négyet tűztek rá, a négy adventi vasárnap jelképeként. ĺgy végül elég kicsi lett a koszorú ahhoz, hogy a családi házakban és lakásokban is helyet kapjon és hirdethesse a közeledő karácsony örömét.

Magyarországon csak a II. világháború után terjedt el igazán, s ma már számos formai és színváltozata ismert. Az adventi koszorúkat az első vasárnapot megelőző szombat esti szentmisén vagy advent első vasárnapján áldja meg a pap a templomban. Az adventi koszorú mellett sok helyen adventi naptár is található a lakásokban. „Feltalálója” egy bizonyos Gerhard Lang volt, s eredetileg a karácsonyi ünnepek vallási előkészítését szolgálta, mivel a naptár minden egyes kinyitott ablakában egy-egy karácsonnyal kapcsolatos gondolat volt olvasható. Idővel azonban ez a vallási jelleg háttérbe szorult, s – a gyermekek nagy örömére – az ipar egyszerű decemberi ajándéknaptárrá változtatta, amelyben december 24-ig a napokat csokoládé vagy marcipán édesíti meg.

Mint csaknem minden egyházi ünnephez, az adventhez is különféle hiedelmek, babonák társulnak. Sok helyen az eladósorban levő lány a hajnali misére való első harangozáskor a harang köteléből három darabot tépett, amit aztán a hajfonó pántlikájában hordott, hogy farsangkor sok kísérője legyen. Az Alföldön volt szokás, hogy a hajnali misére való harangozáskor a lányok mézet vagy cukrot ettek, hogy ettől édes legyen a nyelvük, s mielőbb férjet „édesgessenek” magukhoz. Erdélyben volt szokás, hogy a hajnali mise ideje alatt az összes ajtót, ablakot zárva kellett tartani, mivel ilyenkor a boszorkányok állati alakban házakba, ólakba próbálnak jutni, s ott rontást okozni.

Sok költőnket, írónkat is megihlette az advent, Juhász Gyula szép sorai örökérvényűek:

Ó szent magány, szép csönd, ó szűz nemesség, Szívem adventje, hófehér roráte, Ó áldott angelusz, ó tiszta áve!