Los Angelesen halad át az Endeavour űrrepülőgép

Los Angeles |

<p>Megkezdte pénteken Los Angelesen belüli utazását a legendás Endeavour űrrepülőgép, amely ezen a hétvégén kerül kiállítási helyére, a nagyvárosban található Kaliforniai Kutatási Központba.</p>

 

    A 85 tonnás űrjármű 19 kilométert tesz meg több megállással, óránként 3,2 kilométeres sebességgel. Egy speciálisan kialakított szállítójárművön halad keresztül Los Angeles utcáin, a nemzetközi repülőtértől a múzeumig.
    Útjának akadálymentesítéséhez mintegy 400 fát ki kellett vágni, átmenetileg több száz közlekedési
lámpát, illetve közúti jelzőtáblát el kellett távolítani, sőt egyes körzetekben az áramellátást is fel kellett függeszteni.
    A központ - előzetes ígérete szerint - ezer új fát fog ültetni a kivágottak helyére.
    Az Endeavour 1991-ben került az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA kötelékébe: az űrrepülőgép a Challengert váltotta fel, amely 1986-os fellövésekor megsemmisült, hét asztronauta halálát okozva. Húszéves pályafutása során az Endeavour huszonöt missziót teljesített, 4677 fordulatot tett meg a Föld körül, 299 napot töltött a világűrben és csaknem 200 millió kilométert repült.
    Tavaly májusban fejezte be utolsó, 25. küldetését, amelynek keretében számos műszert, köztük a kozmikus sugárzás elemi részecskéit mérő, kétmilliárd dollár értékű Alfa-mágneses spektrométert (AMS-02) szállított a Nemzetközi Űrállomásra.
    A kaliforniai múzeumban október végétől lesz megtekinthető, de végleges helyére, egy speciálisan neki épített épületszárnyba csak 2017-ben kerül.
    Az Endeavour testvérhajóját, a NASA legöregebb "túlélőjeként" tisztelt Discovery űrsiklót a Smithsonian Intézet Steven F. Udvar-Hazy Központjában állították ki, míg az Atlantist, amelynek tavaly júliusi hazatérésével lezárult a harmincéves amerikai űrrepülőgép-program, a Kennedy-űrközpont látogatókomplexumában nézhetik meg az érdeklődők novembertől.
    Az Endeavour múzeumba szállítása 10 millió dollárba került.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?