Különös új munkakört teremtett a tiltott internetes szexuális tartalmak elleni harc Kínában

Sanghaj |

<p>Kifejezetten az illegális szexuális tartalmak internetes oldalakon való felderítésére bérelnek fel &quot;szakembereket&quot; nagy kínai vállalatok. &nbsp; &nbsp;</p>

A kínai kormány április elején indította sokadik központi kampányát a világhálón terjedő, az országban illegális pornográf tartalmak kiiktatása céljából. A kampány eredményeként április végéig a hatóságok 110 weblapot, több ezer hirdetést és 200 ezer internetes bejegyzést töröltek a világhálón. Az akciók során több vállalatot, köztük az internetes piac egyik legnagyobb szereplőjét, a Sinát is több millió jüanos pénzbüntetésre kötelezték és publikációs engedélyeinek elvételével fenyegették a honlapjain elérhető pornográf tartalmak miatt - számolt be a Csongsi Tiance Pao lap. 

A hasonló helyzetek elkerülése érdekében több kínai nagycég is öncenzúrát gyakorol, vagyis a hatóságok előtt igyekszik internetes tartalmainak megtisztítására. Ez egy videomegosztó portál vagy közösségi médiaoldal, blog esetén nem egyszerű feladat, a cégek így kénytelenek kifejezetten erre a célra munkatársak felvételére. A szexuális tartalmak felderítését és azok törlését segítő "szakember" munkakör életre hívása több ezer új munkahelyet teremtett a kormány kampánya. 

Őket többek között a kínai Google, a Baidu, a népszerű csevegőprogramjairól híres Tencent vagy a Kingsoft alkalmazza. A szakembereknek az írott anyagok mellett a képi és audiofelvételeket is követniük kell, meghatározott kritériumok alapján értékelve azokat, rátermettségüket írásos teszt és szóbeli felvételin szűrik.A hirdetések internetes programok kezelésében jártas fiatalokat keresnek, és az átlagfizetésnél magasabb, évi 200 ezer jüanos (23 ezer euró) fizetést ajánlanak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?