Kórházba került Karel Gott

Prága |

<p>Kórházba került Karel Gott cseh énekes kedden.&nbsp;</p>

A 76 éves Gottnak le kellett mondania az összes közeljövőbeli koncertjét - nyilatkozta az énekes szóvivője. Hozzátette, Gott "emberiességet, udvariasságot és tisztességet" kért a médiától.  A Lady Carneval című dal előadóját a kardiológián ápolják, a nyáron pedig szívritmuszavarral kezelték.     Csehországban tavaly ismét Karel Gottot szavazták meg az év énekesének. A cseh könnyűzene és szórakoztatóipar - immár fél évszázada - koronázatlan királya a Prágától nyugatra fekvő Pilsenben született. Villanyszerelőnek tanult, de szakmája művelése helyett már akkor is inkább a gitárt pengette. Szülővárosa néhány éve díszpolgárrá választotta, tavaly Pozsonytól is díszpolgári címet kapott. Václav Klaus volt államfőtől pedig korábban magas állami kitüntetést vehetett át.      Gott kora ellenére rendszeresen fellép, turnézik. Egy-egy fellépéséért átlagban 300-500 ezer koronát (3,45 millió és 5,75 millió forint közötti összeget) kér, és ezzel az ő gázsija a legmagasabb a cseh énekesek között. Az idei őszi csehországi és szlovákiai megaturnéjára már elővételben több mint százezren váltottak jegyet. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?