Koldustörvény Thaiföldön

<p>Thaiföldön a többé már nem lehet kiállni az utcára és kéregetni, ha a parlament elfogadja a kormány által a héten kezdeményezett Koldusrendészeti Törvényt. Az új jogszabály felváltaná a mára már elavultnak minősített 1941. évi koldulásellenőrzési törvényt.</p>

A tervezet szerint kizárólag azok a thai állampolgárságú személyek koldulhatnának, akik bizonyítani tudják, hogy nincstelenek, hajléktalanok, fogyatékosak vagy olyan idős személyek, akikről nincs ki gondoskodjon. Az engedélyek - azaz koldusigazolványok - kiadása az önkormányzatok hatáskörébe kerülne.

Egyben ők felelnének az ellenőrzésért, míg a kormány központok létesítésével segítene a rászorulóknak jobban eligazodni a mindennapi életben. Az engédelyek a munkaterületet is behatárolnák, azaz csak egy megadott körzeten belül kéregethetne az illető. A törvény egyik legfontosabb eleme, hogy bűnténnyé nyilvánítaná a koldulásra való kényszerítést illetve a koldusok kizsákmányolását. Szakértők ugyanis úgy tartják, hogy az emberkeresdedelem egyik fő indítéka koldultatás. A hatóságok szerint több ezer külföldi gyerek- és felnőttkoldus rója az utcákat a délkelet-ázsiai országban, nagy részük bűnszövetségek által kényszerítve. Az új Koldusrendészeti Törvény - többek között - ezt segítene megakadályozni. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?