Kökhokölö, avagy beszédes keleti szimbólumok

Akkoriban a tehetősebb szülők elvitték gyermekeiket a névadással is foglalkozó szent emberekhez. Akik nem engedhették meg maguknak ezt, a Dawa (hétfő), a Migmar (kedd) neveket adták gyerekeiknek, attól függően, melyik napon születtek. Az újjáalakult kínai állandó bizottságban Luo Gan neve sejtet sokat.

A magukat hánoknak nevező kínaiak között hagyományos a gyakori névváltoztatás. Mao Ce-tung felesége, az egykori színésznő – utolsó nevén Csian Csing – négyet viselt élete során. Ha úgy érezte, sorsa újabb, meghatározó szakaszához érkezett, keresett egy csodás jelentésű másikat – persze sok kínaihoz hasonlóan, inkább múltját kívánta friss nevével lezárni. A negyediket, a Csian Csinget – kék folyó – maga Mao választotta neki, ami a kínaiaknál szintén szokás. A névválasztásban a kínaiaknak nagyobb a szabadságuk az amerikaiakhoz, európaiakhoz képest. Egy várandós kismama vagy a családjával ül össze, vagy egy tudós emberhez, asztrológushoz fordul, és nem az utónévmutatót nyitják ki, hanem a 60-70 ezer szavas kínai nagyszótárt. Van, hogy egy kerek, egész mondat lesz az utód neve, de a nyugati civilizáció begyű-rűzése miatt az utóbbi években találkozhatunk Ronald Reagan Lei-jel vagy (Roberto) Baggio Hua-val is. Voltak olyan gyermekek Tibetben, akik a nyugatiak ízlésének a hét napjaitól is igénytelenebb és „személytelenebb” neveket kaptak. Akadtak sokan, akiknek a kutyagumi, a tehénlepény elnevezéseket adták (szerencsét hoz: távol tartja a gonosz szellemeket is), s nem egy gyermek volt, aki moslékként, maradékként mutatkozott be. Ez utóbbi a nincstelen szülőknek azt a reményét fejezte ki, hogy utódjukat könnyen fel tudják nevelni, hiszen bármilyen táplálék elegendő lesz felcseperedéséhez.

A ma negyvenéves Dainba Dagyai – jó szerencse – már a neve jelentése miatt is valóban „szerencsésebb” volt több tibeti földijéhez képest. A férfi a buddhista főváros, Lhasa központjában vallási ereklyéket árul, szuvenírboltja forgalmából eltartja feleségét és iskoláztatja három gyermekét. Ráadásul nemzetiségi származásának köszönhetően több törvény – így az 1978-tól hatályban lévő „egy gyermek” politika (egy házaspárnak csak egy utódja lehet) – sem vonatkozik rá. Mivel Tibetben az átlagéletkor az utolsó 50 évben megkétszereződött (ma 67 év), az olyan személynevek is eltűnnek lassan, amelyek a hosszú élet reményére utalnak. Ahogy modernizálódik egy-egy terület, a tibetiekén kívül az országban élő további 54 kisebbség (a 1,3 milliárdos népességű ország lakosságának 4 százaléka) „keresztelési” szokásai is átalakulnak. Az új névadási szokásokban a kínai szociológusok az elmaradott területeken élők és a kisebbségek modern kínai társadalomba való beilleszkedését látják. Például a tibetiek buddhista hite szerinti reinkarnáció miatt, az eddig kevéssé lényegesnek tekintett család értéke nő – mivel a szülők adják a gyermekek keresztnevét, és a családnevet is mind többen mellé illesztik.

Sok felnőttet Jianguo-ra (építsd az országot) vagy Aijun-ra (szeresd a hadsereget) kereszteltek, s ma megváltoztatnák a nevüket, de ez nem ilyen egyszerű. A személyiség új szimbólumát a rendőrségtől – elfogadható okok és illeték megfizetése mellett – kell kérni, és a friss név alatti személyt regisztrálják. A múltat nem lehet egy névváltoztatással eltüntetni. Ha valakit Maradéknak hívnak, azt a hatóság elegendő oknak tartja, hogy másik nevet vegyen fel.

A mostani kínai vezetésben többek neve igen bizarr. Wu Guanzheng (Vu Guandzsen) annyit tesz: egy hivatalnok, aki nem komoly. A 66 éves Luo Gan – Li Peng barátja – neve meztelenül dolgozót jelent. A hánok minden külföldi filmcímet, személynevet, áruházláncot, márkát is igyekeznek azonos hangzású, ám jelentéssel bíró kínai névre fordítani. ĺgy lett a Coca-Cola kínaiul „kökhokölö”, azaz „örül a szám”, vagy a Gyula „Júl-ha”, azaz bambuszszerető.