Vanessa Bryant, a vasárnap tragikus körülmények között elhunyt Kobe Bryant özvegye köszönetet mondott a részvétnyilvánításokért, egyúttal bejelentette egy alapítvány létrehozását.
Megszólalt Kobe Bryant özvegye
A 37 éves korábbi modell – aki áprilisban ünnepelte volna 19. házassági évfordulóját a korábbi sztár kosárlabdázóval – közösségi oldalán mondott köszönetet „az emberek millióinak”, akik támogatásukról és szeretetükről biztosították őket ezekben a nehéz napokban, illetve megköszönt minden imát, amit a családjáért mondtak. Vanessa Bryant férje mellett 13 éves lányukat, Giannát is elvesztette a helikopter-balesetben.
„Teljesen összetört minket imádnivaló férjem és gyönyörű, aranyos lányom elvesztése. Kobe bámulatos édesapja volt a gyermekeimnek, Gianna pedig szerető, figyelmes és kivételes gyermekem, valamint Natalia, Bianka és Capri csodálatos nővére volt” – fogalmazott. Hozzátette: hasonlóan együtt éreznek azokkal a családokkal is, akik szintén a vasárnapi tragédiában veszítették el szeretteiket.
„Nincsenek szavak arra, hogy kifejezzük fájdalmunkat. Vigaszt jelent, hogy Kobe és Gigi is tudták, mennyire szeretik őket. Hihetetlen áldás, hogy az életünk részei lehettek. Bárcsak örökre velünk lettek volna” – írta Vanessa Bryant, aki egyelőre nem tudja elképzelni a család életét Kobe és Gigi nélkül. „De minden nap felkelünk, és próbálunk tovább menni, mert Kobe és a mi kislányunk, Gigi ragyog ránk, hogy megvilágítsa az utunkat. Szeretetünk irányukba végtelen, ami azt jelenti, hogy mérhetetlen. Csak szeretném őket magamhoz ölelni, megcsókolni és megáldani. Örökre velünk maradnak”.
Vanessa Bryant bejelentette annak az alapítványnak a létrehozását, amely baleset által sújtott családoknak nyújt majd támogatást.
A többek között Kobe Bryantet és egyik lányát szállító helikopter Los Angeles közelében zuhant le vasárnap. A fedélzeten kilencen tartózkodtak, a pilóta és nyolc utas, a tragédiát senki sem élte túl. A 41 évesen elhunyt Bryant a 2008-as, pekingi és a 2012-es, londoni olimpián aranyérmet nyert, emellett ötszörös bajnok volt az NBA-ben, és kétszer a döntő, egyszer pedig az alapszakasz legjobbjává választották.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.