Klónoznak egy mamutot?

Moszkva. Szenzációs leletre bukkantak a régészek Szibériában, a Jamal félszigeten egy megfagyott, de teljesen ép mamutbébi került elő.

A 130 centiméter magas és 50 kilós nőstény mamutbébi tetemét a tokiói egyetemre szállítják, ahol a kutatók alaposan tanulmányozzák. A tudósok azt remélik, hogy sikerül DNS-mintát venniük. SITA/AP-felvételSzakértők szerint a fiatal borjú hat hónapos korában, kereken tízezer évvel ezelőtt pusztulhatott el. Egy nemzetközi kutatócsoport vizsgálja a mamutot, amely 130 cm magas, 50 kg súlyú és a testén gyakorlatilag nincs sérülés, csak a farok egy része törött le. Ép a koponyája, sőt még a szemei is megmaradtak.

Alekszej Tyihonov, az Orosz Tudományos Akadémia Zoológiai Intézetének igazgató-helyettese szerint ez a lelet „a legértékesebb felfedezések közé tartozik”. A tudósokat most főleg az érdekli, hogy van-e a mamutban használható DNS-minta. Akkor ugyanis két éven belül képesek lennének újra tenyészteni, legalábbis ezt állították még évekkel ezelőtt a genetikusok. Az egyik megoldás az, hogy egy mamut sejtjének magját összeolvasztják legközelebbi rokonának, az elefántnak a sejtjével és klónoznak egy állatot, a második lehetőség, hogy mamut spermát injekcióznak egy elefánt petesejtjébe. A mamutok először ötmillió éve bukkantak fel, és négy kontinensen is elszaporodtak. Nem tudni, mi volt kihalásuk pontos oka, a klímaváltozást és a vadászatot egyaránt lehetségesnek tartják a szakértők.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?