Klein Dávid elindult a Mount Everest csúcsára

Budapest |

<p>Klein Dávid pénteken elindult a Mount Everest 8848 méteres csúcsára, amelyet oxigénpalack nélkül készül megmászni a SPAR Everest expedíció keretében.</p>

Ha sikerrel jár, ő lesz az első magyar, aki oxigénpalack nélkül mászta meg a Föld legmagasabb hegyét.

    A hegymászó nepáli idő szerint péntek este hétkor vágott neki a 8300 méteren fekvő hármas táborból a csúcsnak - tájékoztatta az MTI-t az expedíció, amely szerint Klein Dávid úgy döntött, hogy kihasználja a viszonylag kedvező, váratlan szélcsendesebb időszakot, és folytatja a mászást.

    A hegymászó pénteken érte el a hármas tábort, ahol azonban csak rövid pihenőt tartott, és elindult a végső kihívásra, a csúcstámadásra.

    Klein Dávid a hármas táborból műholdas telefonon elmondta: a helyi serpák kiépítették az expedíciók számára a szükséges köteleket, s a lehetőségekhez képest jól érzi magát. Úgy gondolja, hogy jó esélyekkel indul az Everestre, hiszen eddig kiváló ütemben haladt, és a szervezete a vártnál is jobban bírja a megterhelést.

    A csúcsot becslése szerint legjobb esetben mintegy 10 óra alatt, vagyis pirkadatkor éri el a hármas táborból. Palack nélkül jóval lassabban mozog, mint az oxigénpalackos hegymászók. Amennyiben helyi idő szerint reggel 9-10 óra között nem sikerül feljutnia, kénytelen lesz visszafordulni, hiszen ennyi idő után már életveszélyes továbbra is a "halálzónában" tartózkodnia. Dávid alaptábor-vezetője, Török Edina két óránként adóvevőn keresztül egyeztet vele, s kívülről is kontrollálja a helyzetet.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?