Érsekújvár. „Csak rajtatok múlik, folytatjátok-e a megkezdett sikeres utat!” – biztatta a város legsikeresebb diákjait Gejza Pischinger, Érsekújvár polgármestere azon az április 19-i ünnepségen, amelyen a tavalyi év legeredményesebb egyéni versenyzőit és csoportjait díjazták a kultúrházban.
Kitüntették a legeredményesebb tanulókat
A kitüntetettek között voltak azok a diákok, akik az oktatásügyi tárca által hirdetett megmérettetéseken – tantárgyi olimpiászokon, vagy sportversenyekben a kerületi forduló I. helyezését, országos döntőben I–III. helyezést értek el, nemzetközi versenyben pedig az első tíz között végeztek. A kitüntetettek neve bekerült a város emlékkönyvébe, majd átvették a díjat és emléklapot a polgármestertől. Gejza Pischinger emléklapot és virágcsokrot adott át a diákok felkészítő pedagógusainak is.
Az elismerésben részesültek között több magyar diák és csoport volt a helyi magyar alapiskolából és a város magyar középiskoláiból. Kollár Ronald, ma már a nyolcosztályos magyar gimnázium primósa, tavaly a Czuczor Gergely Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola növendékeként a Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny kerületi és országos fordulójában első helyezett lett. Nagy Pétert, az Emberi Jogokért Olimpiász kerületi fordulójában elért 1., és az országos döntőben elért 2. helyezésért jutalmazták, amivel tavaly az Érsekújvári Magyar Tannyelvű Gimnázium hírnevét öregbítette. Herman Attila, a Közös Intézményű Jedlik Ányos Elektrotechnikai Ipari Középiskola és Kereskedelmi Szakközépiskola diákja az Infoprog 2005 országos programozó versenyen elért 2. helyezésért vette át a serleget, iskolatársa Csoltkó Attila ugyancsak az Infoprog 2005 versenyen elért 2. helyezésért részesült városi elismerésben. A Czuczor Gergely Alapiskola Pinokkió Bábcsoportja a Dunaszerdahelyen megrendezett Duna Menti Tavasz országos fesztiválon elnyert rendezési díjért kapott elismerést – a darab rendezői Juhász Zsuzsanna és Krošlák Oľga pedagógusok voltak.
Az érsekújvári Művészeti Alapiskola diákjai közül Pavol Kuruc, a „Schneiderova Trnava” országos versenyen hegedűjátékban elért bronzsávos minősítésért, Németh Boglárka ezüstsávos minősítésért kapott díjat a várostól. Peter Nágel a Kados Pál országos zongoraversenyen elért 2. helyezésért, és a „Schneiderova Trnava” országos versenyen zongorajátékban elért ezüstsávos helyezésért részesült elismerésben. A Művészeti Alapiskola képzőművészeti tagozatának pedagógusai, Eva Pokorná, Simeon Krošlák, Martin Pokorný tavaly elnyerték az oktatási minisztérium díját, ami egy hamarosan megvalósuló, önálló kiállítás megrendezésének a lehetőségével is jár. A Közös Intézményű Hotelszolgáltatási és Kereskedelmi Középiskola tavaly elnyerte az „Év iskolája” címet, amivel kivívta a város elismerését.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.