Kisgyermekkorban megjósolhatók az írási-olvasási nehézségek

<p>Amerikai kutatók olyan vizsgálati módszert dolgoztak ki, amellyel kisgyermekkorban megjósolhatók a jövőbeli írási-olvasási nehézségek, s így időben elkezdődhet az érintettek fejlesztése.</p>

Az Northwestern Egyetem tudósai eredményeiket a PLOS Biology folyóiratban ismertetik.    A vizsgálat során a kutatók az elemezték, hogy a gyermekek agya zajos környezetben miként képes dekódolni a beszédet, a hangoknak a jelentéshez való kapcsolása ugyanis kulcsfontosságú a későbbi írási és olvasási készségek szempontjából.    "A beszéd, a kommunikáció segíti elő a gyermekek nyelvi fejlődését, megtanítva őket megkülönböztetni, hogy mely hangok fontosak, s melyek nem. A mindennapjainkat betöltő háttérzaj azonban megnehezíti a kommunikációt, megterheli az agyat, amely különösen nehezen birkózik meg a mássalhangzókkal. Amennyiben a gyermek a háttérzajok miatt nem tudja a hangokat a megfelelő tartalomhoz kapcsolni, esetében nem fejlődnek ki a sikeres iskolai előmenetelhez szükséges nyelvi készségek" - magyarázta Nina Kraus, az Northwestern Egyetem idegtudományi laboratóriumának igazgatója, a tanulmány vezető szerzője.    A kutatás keretében az idegsejtek elektromos tevékenységét valós időben vizsgáló eljárás, elektroenkefalográfia (EEG) segítségével 3 éves gyermekeknél tesztelték az agynak a hangokra való reagálását. Ennek alapján dolgoztak ki egy olyan modellt, amely alapján megbízhatóan megjósolható, miként teljesítenek a gyermekek a korai készségfelmérési teszteken, valamint lesznek-e írási-olvasási nehézségeik az iskolában.     Nina Kraus ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy a bonyolult és drága eljárás a közeljövőben aligha terjed el a mindennapi gyakorlatban, ráadásul további kutatások is szükségesek a módszer tökéletesítéséhez, hogy sokkal fiatalabb korban is lehessen tesztelni, miként dekódolja a hangokat a gyermek agya. Reményei szerint azonban a módszer távlatilag az újszülöttek hallásvizsgálata során alkalmazott rutineljárássá válik.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?