<p>Kína nem engedélyi a korábban tervezett fejátültetést, amelyet egy kínai és egy olasz sebész a világon első alkalommal végezne el.</p>
Kína nem engedélyezi a két éve beharangozott fejátültetést
Huang Csie-fu, a kínai szervátültetési bizottság elnöke a China Daily című lapnak azt mondta, hogy a fejátültetetés "technikailag lehetetlen, a kínai törvényekbe és transzplantációs rendelkezésekbe ütközik".
A fejátültetést Sergio Canavero olasz és Zsen Hsziao-ping kínai sebész tavasszal tervezte végrehajtani.
Holttesteken már hajtottak végre egy alkalommal fejátültetést, ez azonban a kínai szervátültetési bizottság elnöke szerint sérti az etikai szabályokat. "Soha nem fogjuk megengedni, hogy hasonló klinikai kísérleteket végezzenek Kínában" - jelentette ki.
Szakmai körökben is erősen vitatják az eljárást. Német tudósok szerint a megszakadt gerincvelő összekapcsolása egyébként is lehetetlen. Tudósok ugyanis évtizedek óta hiába próbálkoznak azzal, hogy lebénult embereknél a sérült gerincvelőt gyógyítsák.
"A sérült gerincvelőből kifutó idegpályák és az agyi sejtek gyógyítása egy olyan kihívás, amellyel a világon még sehol senkinek nem sikerült megbirkóznia" - fogalmazott Hunag Csie-fu is.
A kínai szervátültetési bizottság megtette a lépéseket azért, hogy a harbini orvosi egyetemen dolgozó Zsen Hsziao-pinget felelősségre vonhassák.
A két sebész még 2015-ben jelentette be, hogy két éven belül megtörténhet az első fejátültetés Kínában, amennyiben a kutatások és a kísérletek sikeresek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.